A maszkviselés velünk fog maradni nyáron, nem biztos, hogy elhagyhatjuk – mondta Galgóczi Ágnes a TV2-ben az Index szerint.
Zoom
A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője kifejtette: a csökkenő adatok jót vetítenek előre, de a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma is lassan csökken, ahogy az elhunytak száma szintén. Még hetek fognak eltelni, míg az új esetszámcsökkenést a többi adatnak is a csökkenése követni fogja.
Az egészségügyben csökkent a nyomás, de a dolgozók kimerültek, ezért is fontos a higiénés szabályok betartása és az oltások beadatása – tette hozzá a szakértő.
Szerinte a tetőzés közelében vagyunk, közel a járvány harmadik csúcsa, így javulni fognak az adatok. Ezt a szennyvízminták is alátámasztják.
A negyedik hullámról Galgóczi Ágnes elmondta: a vírus egy egyszerű szervezet, bármikor változhat, bármikor kialakulhat egy újabb variáns. Bízunk benne viszont, hogy ez nem fog bekövetkezni.
Arról is tájékoztatott, hogy 4 millió 280 ezren regisztráltak eddig a koronavírus elleni oltásra. Az időseket szinte teljes mértékben átoltották, és a fiatalok is aktívak szerencsére. Fontosnak nevezte náluk a fegyelmezettség betartását, és arra biztatja őket, hogy menjenek, oltassák be magukat.