Több száz méteres, irgalmatlanul hosszú sorok alakultak ki több kórházi oltópont előtt. Az emberek azért kezdtek gyülekezni, mert hajnalban kiderült hogy 100 ezer Pfizer-vakcinát akarnak meg eloltani az oltópontokon, az online regisztráció viszont ettől rögtön összeomlott, és azóta sem állt helyre az EESZT szervere - írja a 24.
A Honvéd Kórház Hungária körúti oltópontján állítólag már egy kordont is kihúztak, és nem engednek újabb embereket beállni a sorba. Helyszínről jelezte a lap munkatársa, hogy azt mondták a sorban állóknak, hogy már csak Sinopharm és AstraZeneca maradt, erre a tömeg 85 százaléka eltűnt.
 
 
A helyszínről élő Facebook-videóban jelentkezett be a portál:
A sorban nemcsak azok állnak, akik Pfizert szeretnének kapni, hanem azok is, akiknek más oltásra van időpontjuk. Egyik olvasójuk jelezte, ő arra vár, hogy Szputnyikkal oltsák be.
Zoom
Budai Irgalmasrendi Kórház (olvasói fotó / 24)
Hasonló állapotokról számoltak be olvasóink a Szent Imre Kórháztól is, illetve a Budai Irgalmasrendi Kórháztól is.
Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet Dologház utcai épületénél is hosszú sor állt. Egy olvasó jelezte, hogy úgy tudja, 400 adag Pfizert kaptak, és amint az elfogyott,a sor is elpárolgott. A kínai oltóanyagért már nem álltak sorba.
Zoom
Korányi (olvasói fotó / 24)
Egy másik olvasó a Korányi kórháznál áll sorba Budakeszin körülbelül egy órája. „Mögöttünk nő a sor. Azt mondták, hogy egyszerre 150 embert engedtek be a kapun, ha mi megkapjuk, és marad felengednek újabb embereket. Amúgy mindenki türelmesen vár” – írta.
Soron kívül járó kínai
A Győri Petz-kórház oltópontjánál is több száz méteresre duzzadt mostanra a sor. A katonák és rendőrök karszalagotés hozzájáruló nyilatkozatot osztogatnak a sorban állóknak – akinek jut, az biztosan kap oltást. Mindenki lázas telefonálgatásba kezdett, futótűzként terjed a hír, hogy aki délig ideér, az még talán beállhat a sorba. Aki regisztráltként kínai vakcinára vár, azt viszont kiszedik az emberkígyóból és előreviszik. A sor akkora, hogy van, aki már kisszékkel érkezett – számol be a Telex.
Az egri Markhot Ferenc Kórháznál is több százan várakoznak. Az embereket katonák irányítják, és egyelőre senkit nem küldenek el, de azt nem tudják, jut-e majd mindenkinek oltóanyag.
Zoom
A budapesti Szent Rókus Kórház és környéke (fotó: Telex)
Zoom
A budapesti Szent Rókus Kórház és környéke (fotó: Telex)
Zoom
A budapesti Szent Rókus Kórház és környéke (fotó: Telex)
A "nincsmásik" munkatársa pedig az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnél áll sorban. Ő még a legelső héten regisztrált oltásra, de azóta sem került sorra. Azt mondta tíz perce kapott egy sorszámot, ami szerint ő a kétszázadik.
Vízosztás és mobilmosdó
„Mivel nagyon sokan érdeklődnének a Pfizer-vakcina mai beadása iránt, az időpontfoglaló oldal pedig nem, vagy csak akadozva működik komoly sorok alakultak ki az oltópontoknál.
Sajnos önkormányzatként nincs lehetőségünk befolyásolni az oltási program bármilyen elemét, de minden létező segítséget felajánlottunk a Kórháznak, valamint a sorban állók számára hamarosan vizet osztunk és mobilmosdókat állítunk fel a Városgondnokság segítségével
- írja Facebook-oldalán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere. Reméli, hogy a helyzet mielőbb megoldódik, és megköszönte az oltásra várók türelmét, valamint az oltópontokon dolgozók rendíthetetlen kitartását.
Zoom
Hosszú sorok Székesfehérváron (olvasói fotó / Telex)
A Telex egyik olvasója megerősítette, hogy többszáz ember várakozik a székesfehérvári kórháznál. A katonák állítása szerint azt mondták kérdésére, hogy azok is kaphatnak oltást, akik korábban regisztráltak a vakcinainfón, de péntek nem jelentkeztek időpontra az egészségügyi rendszerben. Beszámolója szerint a katonák nagyon készségesen osztják az oltási hozzájárulási papírokat mindenkinek.
Mindent tökéletesen csináltak hibátlanék, csak jött a terheléses támadás...
Az operatív törzs szerint pénteken terheléses támadás érte a védőoltás-regisztrációs oldalt, az EESZT honlapját, és a támadás a receptfelírási rendszert is érintette. A helyreállítás jelenleg is zajlik, a tájékoztatás szerint „a támadást felelőtlen emberek követték el” és hasonló akcióra más országban is volt példa - írja a 24.
Pénteken váratlan oltási akciót hirdettek, amelynek keretében Pfizer-vakcinára is lehet jelentkezni. Kora reggel a regisztrációs honlap nagyon lassan vagy egyáltalán nem működött. (Már ez a fejvesztettség sem arra utal, hogy jól felkészültek - a szerk.)
Minden oltóanyagra addig lehet időpontot foglalni, ameddig vakcina van – mondta el Müller Cecília, de hozzátette, hogy folyamatosan érkeznek a vakcinák. Pénteken például 324 ezer adag AstraZeneca-vakcina érkezett, ebből már foglalható is időpont a következő hétre első adagos oltásra, jegyezte meg az országos tiszti-főorvos.
Megfelelőnek találták a Janssen-vakcinát is, ezért ezt is használni fogják.
Mivel egy adagos oltóanyagról van szó, nem kell ismétlőoltás, ezért ezt a típusú vakcinát, amelyből eddig összesen 52 ezer adag érkezett, az oltóbuszokra szánják.
Az AstraZeneca beoltása kicsit módosul, mert sokan fordultak olyan kéréssel az NNK-hoz, hogy a második adagra túl sokat kell várni. Mivel az alkalmazási előírás szerint az első és a második adag között most 4 – 12 hetet kell várni, ezért lehet módosítani a Magyarországon érvényben lévő 12 hetet.
Az oltóorvosnak vagy az oltópontnak kell jelezni, ha valaki előbb szeretné kérni a második körös oltást, de a második oltás beadása nem mehet egyénileg.
Ehhez össze kell gyűjteni legalább tíz személyt, annak érdekében, hogy az egy ampullában található minden adagot el tudjanak oltani, ne vesszen kárba.
A koronavírus-fertőzésen átesettek esetében eddig 3 – 6 hónap volt a várakozási idő, de mivel ilyen előfordul, hogy nem termelődik elegendő ellenanyag, ezért ez az időpont is előbbre hozható, de ebben az esetben is a kezelőorvossal kell egyeztetni.