"Az előválasztás lehetőséget adott egy kívülről érkező politikusnak, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje legyen, azonban magát az előválasztást az ellenzéki pártok szervezték saját forrásaikból, saját aktivistáik részvételével. Ezzel az előválasztás intézménye egyszerre volt képes frissíteni az ellenzéki kínálatot és megőrizni a pártok vezető szerepét" – ismerteti az atv a Republikon Intézet gyorselemzését. Az 5 pontra szedett vizsgálat a teljes előválasztást próbálja kontextusba helyezni.
Részvételi adatok alakulása
A részvétel tekintetében sikeresnek mondható az előválasztás – szögezi le a kutatás. A két forduló során mintegy 853 722 fő adta le szavazatát, melyből 219 911 új szavazó volt. Ez a több mint 850 ezer fő a 2018-as választásokon résztvevő ellenzéki választók 31,7 százaléka. Ez többek között azért is érdekes, mert Karácsony Gergely a 2019-es főpolgármesteri választáson az előválasztás második fordulójában elnyert szavazatok körülbelül ötszörösét kapta.
A gyorselemzésből az is kiderül, a második fordulóban 191 706, az első fordulóban szavazó választó nem voksolt. A Republikon Intézet ebből arra következtet, a Márki-Zay Péter javára visszalépő Karácsony szavazók közül sokan otthon maradhattak.
Budapest és vidék megosztottsága
A két jelölt szavazóinak megoszlása az elemzés alapján inkább szociális, semmint földrajzi alapon különbözik: Márki-Zay Péter vitte a fővárost, valamint a Budapesten kívüli szavazókörzetekben is 53 százalékkal győzedelmeskedett. Dobrev Klárát az ország észak-keleti és dél-nyugati megyéiben támogatták többen.
Dobrev is mozgósított új szavazókat
A DK miniszterelnök-jelöltjére 67 429-en szavaztak többen, mint az első fordulóban. A Republikon Intézet szerint az új szavazók közül többen Karácsony Gergely táborából érkezhettek. Jellemzően olyan baloldali választók, akik nem kívántak jobboldali jelöltet támogatni. Az ellenzéki szempontból sikeres áprilisi választásokon azonban elengedhetetlen, hogy a baloldali szavazók is részt vegyenek majd.
Márki-Zay megháromszorozta első fordulós eredményét
A hódmezővásárhelyi polgármester az első fordulóból való sikeres továbbjutását követően mintegy 244 932 új szavazatot kapott. A javára visszalépő Karácsony Gergelyt támogatók mellett az új szavazók is mellette tették le voksukat: „A győztes miniszterelnök-jelölt tehát nem újraosztotta az előválasztási ellenzéki választói “tortát”, hanem képes volt új szavazókat is mozgósítani” – fogalmaznak az elemzésben.
A Republikon Intézet arra is kitér, a polgármesternek a magasabb státuszú választórétegben is kiemelkedő a támogatottsága: 80 százalék feletti eredményt ért el a budapesti 3-as választókerületben, továbbá 70 százalék feletti eredményt a Belvárosban és módosabb budai kerületekben.
Fölöslegessé válik a Jobbik
A kutatás végezetül arra is kitér, hogy mi várható az előválasztást követően. Elsőként a közös lista összeállításával kell megbirkóznia az összefogásnak. A DK vezető szerepét beárnyékolja Márki-Zay győzelme, ennek ellenére a legerősebb ellenzéki párt lesz majd a parlamentben – vélekednek az elemzés készítői.
Mindemellett változni látszik az egyes ellenzéki pártok pozíciója: a Márki-Zay melletti kiállás stabilizálta a Momentum helyzetét, a Jobbik azonban könnyen elvesztheti eddig betöltött jobboldali és kistelepülési szerepét Márki-Zay megjelenésével. Karácsony Gergely visszalépése pedig felerősítheti a szocialista szavazók elvándorlását a DK felé.