„A gumid kopjon, ne a hazád!” felkiáltással véget ért a Gój Motorosok keddi, a Népszava szerkesztősége elé szervezett demonstrációja. Az egyesület innen a Hősök terére vonult, ahová a szimpatizánsokat és az érdeklődőket várják. Az ellentüntetőkhöz Gyurcsány Ferenc is csatlakozott.
Rengeteg újságíró és mintegy 200 „antifasiszta” tüntető gyűlt össze kedd délelőtt a Népszava szerkesztősége előtt, hogy tiltakozzanak a gój motorosok látogatása ellen. A környéken nagy volt a rendőri készültség, az „antifasisztákhoz” időközben csatlakozott Gyurcsány Ferenc is.
Miközben az „antifasiszta” tüntetés helyszínén az Erzsébetvárosi Cigányzenekar szórakoztatta a közönséget, a motorosok tüntetésén Mészáros Imre, az egyesület elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit tüntetésük céljáról. A motorosok „ajándékot” is hoztak a Népszava publicistájának, egy felfújt gumifiúbabát, amire azt írták: „Ezt cseszegessétek, ne a motorosokat!” A gójok zenével is készültek, utolsó számuk a Best of Gyurcsány volt, ennek hangjaira vonultak el a szerkesztőségtől.
A szerkesztőség előtti ellendemonstráción a fasizmust elítélő beszédek hangzottak el, és egy többméteres transzparenst is kifeszítettek „Magyarok a nácik ellen” felirattal.
Délelőtt 10-kor érkezett meg a Népszava szerkesztősége elé a Gój Motoros Egyesület küldöttsége, akik a lap egyik újságírója által írt publicisztika miatt vonultak a laphoz. A motorosokat a Nagy Imre Társaság által szervezett „antifasiszta” tüntetés várta hatalmas médiaérdeklődés mellett. A kettős tüntetést az ÁVH kordonokkal választotta el egymástól, a Vajda Péter utcát lezárták.
(MNO)

Üdv.

Ma délben a "Magyar" TV szokásos beöntésében is hírt adtak a Gój Motorosok "gonosz" tüntetéséről.

Természetesen úgy kezdték, hogy az "ellentüntetést" vették alapul. Undorító dolog, hogy ezt cigányzenével(!) körítették és magyarnak MERÉSZELTÉK magukat nevezni! Amúgy is nagyon-nagyon furcsa, hogy milyen gyorsan ott tudnak lenni, élükön Gyurcsival (aki épp kormányváltózik, de fénysebeséggel ott terem, ahol a magyarelleneséget éltetik...)

A Benes-dekrétumok elleni tüntetésről is csak a Kuruc.infón olvastam, de a MTV-n egy szót sem, nemhogy még valamely "magyar" politikus részt vett volna rajta. Na nem, az árt a zsidó kapcsolatoknak, ha az őslakó gójoknak próbálnak látszatkedvezni...

A történelemkönyvekben pedig azt tanultam, hogy a liberalizmus jelentése szabadelvűség, tehát senkit se szabadna büntetni, ha valami mellett kiáll. Vagy talán vannak olyan dolgok, mint a nemzet ügye, a hazaszeretet, ami mellett Hitler után tilos kiállni? Ha a magyar magyar akar lenni, az nácizmus, az nyilasos magyarkodás, pusztán azért, mert egy-két kisebbség (vagy többség?) szemében félelmet kelt?

Üzenem az összes, a Kuruc.infóra tévedő zsidónak, hogy a holokausztot NEM FIZETTETHETITEK MEG A VILÁGGAL, nem mocskolhatjátok be a más népeket nemzedékeken át, hogy az ő lelkük égjen, mert a ti szenvedéseitek nem nagyobbak a más népekéinél. És ne mondjátok a magyar emberek százaira, hogy bűnősök, ne mondjátok gyermekeikre, hogy bűnösök, mert mi sem lépünk fel ilyen bitangul veletek szemben, nem szólunk, hogy Izraelben szabadlábon élik életüket civileket, riportereket és békeaktivistákat lemészárló, gyerekgyilkos, fajgyűlölő testvéreitek, HALLJÁTOK?!

És ha a nép maga szeretne lenni, és ti ez ellen felléptek, akkor miért csodálkoztok, hogy antiszemiták lesznek fiai? Nem mi akartuk, hogy ide gyertek, ennek ellenére mégis MINDENT MAGATOKNAK AKARTOK, még azt is, amihez semmi közötök! Hol van itt a nép melletti kiállás, mikor március 15-én nem mertek kiállni a nép elé, és inkább ledobtok egy koszorút az emlékművekhez és belekeveritek a holokausztot a magyar szabadságharcba?

Hogy mertek ti magyar nemzeti kokárdát viselni, mikor a valódi magyar tüntetőket meg se hallgatjátok? Miért nem mondjátok meg őszintén, hogy számotokra a Magyar Parlament egy zsinagóga? Az ég adja, hogy minden magyar jobboldali szervezet és társaság, mely valóban a magyarságért harcol, egyszer hatalomra kerüljön, és ne féljen, szembenézni a szélsőliberalizmussal, az erkölcsrombolással és büntesse meg mindazokat, akik a magyar földet és vele népét megalázták.
(Olvasó)


Kapcsolódó