Először szólalt meg az őt ért támadásról V. Anita. A nyíregyházi édesanya egyelőre képtelen feldolgozni, ami a Jobbik disznótorán történt vele, írja a Blikk.
Zoom
A 24 éves nő választókerületi szervezőként kapott meghívást tavaly decemberben a Jobbik disznóvágására, ahol a párt szabolcsi vezetői, a felső pártvezetés tagjai is hivatalosan voltak, természetes volt hát, hogy ő is jelen lesz. Annak ellenére, hogy párja, az akkor még alelnöki tisztséget betöltő Szilágyi György hiába kérte, nem hívták meg. Legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy bajba kerülhet, pedig a férfiakkal teli buli egy ponton rémálomba fordul számára: becsalták egy szobába, az ajtót rázárták, az egyik jobbikos pedig erőszakoskodni kezdett vele. Segítségért kellett kiabálnia, hogy valaki észrevegye, mi történik. Ha nincs Gyüre Csaba, a párt megyei elnöke, aki a kiáltozást hallva kimentette a szobából, talán még sokkal durvább dolog történik. Természetesen a fiatal nő, amint tudta, felhívta az élettársát.
Az ügy kirobbanása óta Anitát megbélyegezték, és csak még több támadás éri. A fiatal nő kevesektől kap támogatást, nekik a párján keresztül a Facebookon fejezte ki köszönetét, írja a lap.
A Blikknek sikerült Szilágyi Györgyön keresztül elérnie telefonon V. Anitát, aki először beszélt röviden a támadás lelki következményeiről.
Megmondom őszintén, éppen tegnap beszéltünk arról, hogy talán érdemes lenne szakember segítségét kérnem, aki segít a trauma feldolgozásában. Ez pszichológusi segítséget jelentene, ezen még gondolkodom. A támadás feldolgozhatatlan számomra, ahogy az is, ami azóta történt, mert azóta is annyi igazságtalan bírálatot kapok, amiért felvállaltam a történteket, amit nagyon nehéz elviselnem. Épp ez az, amit szerettem volna elkerülni.
A fiatal hölgy számára az egyik legnagyobb csalódás az volt, hogy ahonnan támogatást várt volna, onnan támadták, viszont olyanok álltak ki mellette, akiktől erre nem számított volna: a Fidesz képviselői. (Valószínűleg politikai számításból - a szerk.)
„Azért is különösen jólesett, hogy kormánypárti képviselő hölgyek álltak ki mellettem, mert nem ugyanazon a politikai oldalon állunk. Azért csak a párton belül kértük a választásokig az elkövetőkkel szembeni következmény alkalmazását, mert nem akartam terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem voltak hajlandók tőlem kérni” – írta Anita a már említett köszönőlevelében.
Előbb a párton belül próbált választ kapni kérdéseire, nem rögtön a rendőrséghez fordult, amit a bírálói a szemére vetnek. Nem utolsósorban Anita egy 4 éves kislány édesanyja, aki a lehető legérzékenyebb korban van, óvnia kell őt minden körülmények között, ám erre a jelek szerint nem sokan vannak tekintettel, írja a lap.
Három év börtönt is kaphat a támadó
Egyelőre továbbra sem hallgatott ki senkit gyanúsítottként az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, ahol személyi szabadság megsértésének gyanújával nyomoznak. Ez egyébként alapesetben három év börtönnel is sújtható, ugyanakkor nehéz dolguk lesz a rendőröknek az eltelt idő miatt. Ilyen esetekben a sértett elmondását megerősítő tanúk vallomása kulcsfontosságú, az ő felkutatásuk már megkezdődött. Bár kamera üzemel az ominózus vendégház udvarán, kérdéses, minden felvétel rendelkezésre áll-e.