El akarta kerülni az adófizetést, ezért kiskorú gyermeke bankszámlájára utaltatta cégei bevételét egy férfi, az ügyészség vádat emelt ellene.
A Somogy Megyei Főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a negyvenes éveiben járó szekszárdi illetőségű vádlott két internetes kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaságot vezetett, amelyek szlovák, cseh és osztrák üzleti partnerektől szereztek be elektronikai eszközöket, elsősorban okostelefonokat és azok tartozékait árusították.
A cégek jelentős áruforgalmat bonyolítottak le, de a férfinak nem állt szándékában általános forgalmi adót fizetni. Bevételeit nem vallotta be, 2017 és 2019 között több mint 250 millió forintot a gyermeke számlájára továbbított, ezzel 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A férfinak volt egy strómanja is, aki névleg az egyik cég ügyvezetője volt, holott azt valójában a vádlott irányította.
A vádlott a büntetőeljárás során a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrányt megtérítette, és csaknem 35 millió forintot utalt át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi letéti számlájára.
Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt letöltendő börtönbüntetést, pénzbüntetést és foglalkozástól eltiltást indítványozott - a nyilvántartások szerint vagyonnal nem rendelkező, felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt álló - vádlottal szemben.
A vádhatóság a férfi strómanként közreműködő társa ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt közérdekű munka kiszabását kérte.