Kegytárgyakat és több millió forint készpénzt loptak el egy dunabogdányi templom sekrestyéjében álló páncélszekrényből, egy férfit a rendőrök meggyanúsítottak, a kegytárgyakat továbbra is keresik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.
A közlemény szerint a páncélszekrény sértetlen volt, amikor a templom alkalmazottja szombat délután - mint írták - "gyanútlanul kinyitotta", de a korábban ott elhelyezett több millió forint és három kehely hiányzott.
A megyei főkapitányság beszámolt arról is, hogy a rendőrök sem a bejárati ajtón, sem a páncélszekrényen nem rögzítettek külsérelmi nyomot, a riasztót mindig bekapcsolják éjszakára, ezért "alappal feltehető", hogy napközben és saját kulccsal nyitották.
Úgy folytatták: miután sorba vették azokat, akiknek van bejárásuk a sekrestyébe és tudhattak arról, hol tartják a páncélszekrény kulcsát, egy helyi férfihez kopogtattak be, otthonát átkutatták, ahonnan mintegy 3,6 millió forintot és 2 ezer eurót lefoglaltak.
A 65 éves férfi kihallgatásán tagadta, hogy ellopta a pénzt és a kelyheket - közölték. A rendőrség lopás megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyúttal azt kérik, hogy aki - a rendőrség honlapján közzétett - kegytárgyakat felismeri, hollétükről tudomással bír, tegyen bejelentést a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.
(MTI)