A válasz természetesen nem lehetett más, mint az, hogy a Magyar Gárda nem hátrál meg két pofontól. Minden nap számolatlanul csattog mindenféle tenyér az arcunkon, szinte egymással versenyez a díszes politikai elit – ráadásul mindkét virtuális oldal –, hogy ki tud nagyobbat ütni, nagyobbat rúgni a Magyar Gárdába.

Tudathasadásos állapot, amikor a tudósítónak olyan eseményről kell beszámolnia, amelynek ő maga is szereplője volt. Nehéz kívül maradnia saját magán, nem kis feladat elkerülni a látszatát is az öntömjénezésnek. Jómagam csak azért próbálkozom mégis ezzel, mert valószínűleg szerény személyem volt az első, aki hivatalosan, nyilvánosan reagált az orbáni pofonokra.

2008. május 25-én a debreceni Kossuth téren a Jobbik helyi szervezete és a Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei szakaszai ünnepi megemlékezést tartottak a kormányzati és önkormányzati szinten elfelejtett Hősök Napja alkalmából.

Csoportkép

Mivel a műsorvezetői teendőkkel én lettem megbízva és még nagyon friss volt a kiszivárogtatott orbáni mondat (mely szerint ha kormányra kerül, úgy tesz majd a gárdistákkal, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont és hazazavarja őket), így kihagyhatatlan alkalom nyílt a válaszra.

A válasz természetesen nem lehetett más, mint az, hogy a Magyar Gárda nem hátrál meg két pofontól. Minden nap számolatlanul csattog mindenféle tenyér az arcunkon, szinte egymással versenyez a díszes politikai elit – ráadásul mindkét virtuális oldal –, hogy ki tud nagyobbat ütni, nagyobbat rúgni a Magyar Gárdába. Érdekes viselkedés ez. A Fideszt, úgy tűnik, még az sem érdekli, hogy ezzel a viselkedéssel tökéletesen szembe mennek az óriási lakossági támogatással, amely a Gárdát övezi; szavazatok ezreit, százezreit veszítik el, hiteltelenné válnak, megtagadják mindazt, amit eddig olyan nagyon és szívesen hangoztattak.

De ez legyen az ő dolguk.

A mi dolgunk ezen a napon az volt, hogy megemlékezzünk nemzetünk hőseiről. A hajdúsági gárdisták ráadásul soraikban tudhatnak két olyan hazafit, akik személyesen vettek részt a sorsfordító eseményekben.

Kulcsár Gábor megyei gárdakapitány beszédével kezdődött a felszólalások sora. Beszédében a ma hőseiről szólott. Azokról a bátor hazafiakról, akik nem mérlegelnek, nem a karosszékből szemlélik a forradalmat, nem várják, hogy majd valaki tesz valamit, hanem bátran kiállnak és teszik, amit megkövetel a Haza és az Igazság. A gyáva politikusok eközben busás fizetségért, a Parlament melegéből szélsőségezik, csőcselékezik őket. Akik szerint egy kordonbontás már a nemzeti ellenállás felülmúlhatatlan csúcsa, akik elhúzzák a csíkot, miközben ütik, lövik az ő ünneplésükre odacsődített híveiket, és akik ezután mélységes felháborodással határolódnak el azoktól, akik felborítottak néhány kukát.

A rettegő polgárok

„A Magyar Gárda küldetése az, hogy egy zászló alá szólítsuk Nemzetünkért tenni akaró véreinket. Az a dolgunk, hogy erősödjünk, gyarapodjunk. Hogy közösséget alkossunk, hogy a népből nemzetet, a karosszék-forradalmárokból tenni kész hazafiakat kovácsoljunk. Hogy óvjuk és terjesszük dicső történelmünket, páratlan kultúránkat, erős, oltalmazó és egyben büszkévé tevő hagyományainkat. Hogy megmutassuk a globalista pénzhatalomnak, hogy mi soha, semmiféle erővel szemben meg nem hátrálunk, hogy megvédjük országunkat és nemzetünket!” – zárta nagy sikert arató beszédét gárdakapitányunk.

Ezt követően a legidősebb gárdista, Baranyai Imre bátyánk következett, aki részt vett a doni harcokban, Budapest ostromakor sebesült meg és esett orosz fogságba.

Imre bácsi

Beszámolóját könnyes szemmel hallgatta, kiállását vastapssal jutalmazta a szép számú közönség.

Imre bátyánk után egy igazi szabadságharcos, vitéz Juhász József gárdistánk következett, aki pedig szent forradalmunkban, az 1956-os szabadságharcban vett részt.

Józsi bácsi

Gyújtó beszédében párhuzamot vont az akkori kommunisták, akik őt is többször félholtra verték, kínozták, vallatták és évtizedekig üldözték és a maiak között. Megállapította: nincs különbség. Az elvtársak semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Büszke vagyok, hogy itt állhatok gárdistaként – zárta beszédét idős magyar testvérünk.

A gárdisták kivonulását a már megszokott ünneplés és vastaps kísérte, majd a gárdisták kötetlen beszélgetésbe elegyedtek a „rettegő” közönséggel, akik az állandó pocskondiázás és riogatás ellenére sem akarnak félni a Gárdától, elhatárolódni tőlünk.

Kivonulás

Ismét egy felemelő élmény részesei voltunk. Megmutattuk erőnket, hitet tettünk hőseink előtt, elmondtuk azt, amit mindenki tud, érez, de eddig valamiért minden politikus másról beszélt, mást tartott fontosnak.

Szakasz...

Pedig a nemzeti összetartozástól nincs, nem lehet fontosabb!

... és zászlóalj

Adjon az Isten!
Szebb jövőt!

Biró László gárdista
Debrecen

Kapcsolódó: Vona levele Orbánnak: egy bocsánatkérés sokat jelentene!