Kedden megtartották az augusztus 20-ai tisztavatás főpróbáját a Hősök terén. Az "ünnepélyes" tisztavatást tavaly költöztették át a Kossuth térről a Hősök terére, de nem ez a lényeg, hanem hogy a honvédelmi miniszter döntésének értelmében (mely egyértelműen zsidó parancsra adatott ki, lásd alább) az idei augusztus 20-ai tisztavatáson már nem a Magyar Szent Korona másolata előtt teszik le esküjüket a katonák.
Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy tavaly "új hagyományteremtés" kezdődött a honvédségnél, és elsősorban azokat az elemeket szeretnék alkalmazni, amelyek a 160 éves Magyar Honvédség jelképrendszerét és az ahhoz kapcsolódó formaiságot jelenítik meg.
Utalt arra is, hogy a Korona másolata csak 1998 óta volt jelen a tisztavatásokkor, és kiemelte (tehát mi is kiemeljük), hogy a dualizmus korában sem a Szent Koronára esküdtek fel a katonák, hanem az ország alkotmányára és törvényeire, valamint a kormányzóra. Csak hogy félre ne értse senki: kormányzó a dualizmus korában. Vagy az MTI tudósítója nagyon hülye, vagy a szóvivőnek van máshol a helye - egyik sem volna túlságosan meglepő sajnos.
Továbbá emberünk hangsúlyozta: miután Magyarország államformája nem királyság, hanem köztársaság, ezért a Korona egy a történelmet kifejező múzeumi ereklye. Így szólnak a nemzetellenes SZDSZ szavai a HM miniszterének szájából, kedves olvasóink...
(Kuruc.info - MTI)





