A választási csaló a Harmadik Út államitámogatásának elsikkasztása miattmég rács mögé is kerülhet
Hétfőn délután ismét a Fővárosi Bíróság elé kerül a 75. életévében csoszogó Csurka „Raszkolnyikov” István, akiről többek közt 2005-ben már jogerősen megállapították: korábban is csalással választtatta magát újra a MIÉP elnökévé. A találóbban Magyar Igazság és Élettársa néven emlegetett klán vén „keresztapjának” most megsemmisíthetik elnöki mandátumát, bár ez ma már nem oszt, nem szoroz: az utolsó filléreket is ellopták a tagság nélkül maradt CSIÉP-ből, a párt irodái pedig megszűntek.
A Magyar Gárda Egyesület elleni koncepciós per hétfői tárgyalása a Fővárosi Bíróság első közlése szerint fenyegetés miatt marad el, de ez hazugság volt, mert később maga Gatter László, az FB elnöke nyilatkozta: nem fenyegetés volt, csak szitkozódó telefonhívás, és „a gyalázkodót nem a gárda tagjai, inkább az egyesület feloszlatását szorgalmazók között kellene keresni, akik az ügy gyorsabb lezárásában reménykedtek”.
Viszont ugyanúgy a Markó u. 27.-ben, az I/23-as tárgyalóteremben lesz 14.30-tól a MIÉP idei tisztújításán „menetrendszerűen” elkövetett, arcátlan szabálytalanságok miatti per, melyet a legújabb reformerek indítottak Zsinka László korábbi főpolgármester-jelölt vezetésével. Ugyanabban a tárgyalóteremben, vélhetően ugyanannál a bírónál, aki a nyári szünet előtt megsemmisítette Csurka István újraválasztását – a Harmadik Út élén, azonban az egy másik történet…
A CSIÉP-ből kiebrudaltak rendszerint balfenéken távoznak, de időnként akadnak harcosabbak, akik igazukért bíróságra is mennek. 2003 elején, az eddigi legnagyobb reformkísérlet idején (ekkor készült a miep.lapja.hu címen ma is fellelhető alternatív honlap) indult el a párt legnagyobb kizárási hulláma. A tengernyi igazság- és jogtalanság közül jelképesen csak a legfontosabb: Csurka újraválasztása került bíróság elé. A perről és következményeiről bővebben ide kattintva olvashat.

Bognár László, Grespik László és Novák Előd a 2003 elején indított per megnyerése után. A bíróság is kimondta: Csurka választási csaló (Fénykép: MTI)

Csülök rendszerint egy-két hónappal mindig meghosszabbítja mandátumát, azonban legutóbbi újraválasztása már majdnem egy évet késett. Egyrészt próbálgatja, nem maradhat-e hivatalában örökös jelleggel, akár választás nélkül, másrészt legfeljebb akkor enged küldöttgyűlést, ha már megtisztította pártját a más elnököt javaslóktól. Amióta Herényi Károly egymaga kizárta az MDF-frakció többségét, tudjuk: az aláírási joggal rendelkező vezető hatalma szinte korlátlan. Persze utólag lehet pereskedni évekig, de azt kevesen teszik, Csurkát nem zavarja, hisz egyre jobb eséllyel meg se éri a végét, és addig is szeretője, Papolczyné nyúlhatja le a pártpénzeket. Az ő döntése, hogy nem fizetnek „melegedőket”, azaz pártirodákat, persze már alulról sincs rá igény. A tagság részéről utoljára 2007 elején indult egy reformkísérlet Szabó István fővárosi elnök vezetésével, az elfojtott palotaforradalom nyomait az ujmiep2008.gportal.hu címen lehet megtalálni.
A 2008. január 26-ai újraválasztás megsemmisítéséért Zsinka László korábbi főpolgármester-jelölt, alelnök és Bükkfalvy Beatrix Pest megyei pártelnök (a legutóbbi tisztújításig szintén alelnök) nyújtott be keresetet a Fővárosi Bíróságon február 15-én, a jó esélyű per tehát folyamatban van, miként persze kizárásuk is a budapesti elnökök zömével együtt. (Szabó István budapesti elnök és Schmidt Árpád szóvivő is Zsinkáékkal tart, mégpedig az az őshóhér Tóth Lajos zárja ki őket, akit még a legutóbbi tisztújításon is – amikor nekik már elvileg megjött az eszük és bátorságuk – ők maguk is javasoltak erre a posztra, tehát ennyiből megérdemlik.) Az ÁVH-sokkal biztosított, január végi küldöttgyűlésre ugyanis szokás szerint szinte csak azok az alapszervezetek kaptak meghívót, melyek a vén III/III-ast jelölték elnöknek. Ezt persze nehéz lesz bizonyítani, hiszen Csurkáék mondják meg, melyek bejegyzett helyi szervezetek.

Ezt vajon hogy magyarázza ki a vén csaló?
Így könnyebbnek tűnik a korábbi perbeli buktára alapozni, az egyszerűen nem létező, 20%-os jelölési küszöbre, melyet most is zavartalanul alkalmaztak Zsinka kihúzására. Persze a MIÉP „hívő tagozata” kész akár visszamenőleges szabályzathamisításra is, ha már a 2005-ös ítéletből nem tanultak, s azóta sem módosítottak semmit. Ezt tették Szabó Lukács korábbi alelnök perében is 2000 tájékán, amikor a Csurkát kiszolgáló Fenyvessy Zoltán pártügyvéd egyszerűen visszadátumozva kreált a MIÉP-nek egy ún. „pecsétszabályzatot”, amely alapján a maga érdeke szerint határozta meg, hogy mely becsatolt irat szabályos, s melyik nem. No meglátjuk, mire vetemednek ebben az újabb perben.
Előzetesen a MIÉP honlapján szokásos csúsztatás jelent meg: ugyanis bár a párt gazdálkodását valóban nem függeszt(h)ette fel a bíróság, de Csurka "Raszkolnyikov" István ismételten szabálytalan újraválasztása ügyében szeptember 1-jére igenis kitűzték a tárgyalást.
Végül itt találhatók a vén III/III-as frissített elérhetőségei (köszönet a reformereknek!), melyeken keresztül Ön is elküldheti nyugdíjba a kivénhedt diktátort.
Kuruc.info