A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetése megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 44 éves és egy 57 éves budapesti illetőségű, valamint egy 63 éves szolnoki illetőségű férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2007. május 14-én egy országgyűlési képviselő jelezte a hatóságoknál, hogy tudomása szerint a MÁV Cargo Zrt. tulajdonában lévő 2000 még futóképes, vagy kis javítással azzá tehető vasúti kocsit adtak el, feltehetően törvénysértő módon. Egyben kérte annak vizsgálatát, hogy az értékesítéssel összefüggésben az állami vagyonban milyen mértékű kár keletkezett.
A nyomozás során beszerzett adatok és szakértői vélemények alapján a BRFK-nál megállapították, hogy a 2000 teherkocsi hulladékáron történő értékesítése nem volt indokolt, az eladással okozott anyagi kár meghaladja az egymilliárd forintot.
Nem is beszélve arról, milyen súlyos stratégiai csapás ez ránk nézve, hiszen bármikor szükség lehet rájuk.
Kapcsolódó
Az eljárás során több tanút meghallgattak, igazságügyi közlekedési, gépjármű- és vasútgépészeti szakértőket rendeltek ki. Ezen adatok birtokában ma előállították a három férfit és gyanúsítottként kihallgatták.
Az ügyben a további eljárást a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya folytatja le. A nyomozók ma az ügyészségnek javasolják a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
(VGO nyomán Vajna Gábor - Kuruc.info)