Az SZDSZ a szakértői kormányról akar tárgyalni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel – jelentette be Fodor Gábor szélsőliberális pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki ülését követően.
Fodor szerint az elmúlt egy év új helyzetet teremtett, a kisebbségi kormány beterjesztette programját, amire az SZDSZ tartalmi és személyi okok miatt nemet mondott, ahogyan a többi ellenzéki párt is elvetette azt.
Gabriella azt mondta, az MSZP egyedül maradt programjavaslatával, az SZDSZ pedig megoldási javaslatként letette az asztalra a szakértői kormány ötletét.
Gabriella azt mondta, az MSZP egyedül maradt programjavaslatával, az SZDSZ pedig megoldási javaslatként letette az asztalra a szakértői kormány ötletét.
A pártelnök úgy véli, hogy az ország (értsd: az MSZP-SZDSZ) érdekét ez szolgálná a leginkább, ugyanis a szakértői kormány meg tudná teremteni a stabilitás és a növekedés feltételeit, és (főleg!) egy ilyen kabinet állíthatná vissza a leggyorsabban a közbizalmat. Hozzátette: erről a többi párttal is tárgyalni akarnak, hiszen a szakértői kormány felállításához széles körű politikai támogatásra van szükség.
Arra az újságírói kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc vezetheti-e a szakértői kormányt, határozott nemmel válaszolt.
(MTI nyomán)





