Magukat csak részben igazoló alakok próbáltak behatolni Kocsis Imre lakásába. Neveik alább. Úgymond Budaházy Gyurit keresték. Megjegyzendő, már november 3-án és 4-én nyomozóknak látszó figurák csöngettek be Tomcat állandó lakhelyére. Papír, telefonos megkeresés nem keletkezett/volt, noha Tomcat számát jól ismerik a hatalom fogdmegjei.

A Lelkiismeret’88 elnökének vegzálása

2006. november 5-én 14 órakor három, magát rendőrnek kiadó ember, akik nevüket bemondták:

-Gaál Sándor
(aki egy rendőrnyomozói igazolványnak látszó tárgyat mutatott fel és ’munkatársait’ szóban beazonosította Kocsis Imrének, a Lelkiismeret’88 vezetőjének unszolására):   22931 azonosító számon a BRFK, Bűnügyi Főosztály, Életvédelmi alosztályáról.

-Balogh Árpád: 22826 számon (ugyanonnan mint Gaál Sándor) és

-Gárdonyi Gergely: 23491 számon (ugyanonnan mint előbbiek).

Budaházy Györgyről kérdezősködtek, fotókat mutattak, és Kocsis Imre lakásában akartak körülnézni.

Telefonos ügyvédi egyeztetés után két ’hatósági tanú’ jelenlétében végül is ’lakásbejárást’ hajtottak végre (semmihez nem nyúlhattak, de minden helységbe belenézhettek, mivel nem volt házkutatási engedélyük)  Miután nem voltak hajlandóak semmiféle papírt adni arról, hogy mit csináltak, távoztak a helyszínről.

Kuruc.info - l88.hu