Szerdától hívható az Invitel, a Magyar Telekom, a Telenor, a UPC és a Vodafone hálózatából a 1749-es segélyvonal, melyen keresztül a japán földrengés károsultjait lehet támogatni. Hívásonként, vagy a JAPAN szó elküldésével SMS-enként 200 forintnyi támogatást lehet eljuttatni a károsultak megsegítésére az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.


A segélyszervezetnek a témával kapcsolatos sajtótájékoztatóján Yuji Amamiya magyarországi japán konzul elmondta, hogy a magyarok - mind állami, mind pedig civil részről - az elsők között fejezték ki részvétüket, illetve jelezték segítő szándékukat a katasztrófa után. Országa megfeszített erőkkel küzd, hogy minél jobban haladjanak a helyreállításokkal. Végül külön köszönetét fejezte ki az Ökumenikus Segélyszervezetnek és a távközlési cégeknek az adománygyűjtés elindításáért.
A tervek szerint az adományokból befolyó összeget az Ökumenikus Segélyszervezet a bajbajutottak támogatására fordítja, egy japán iskolát építenek újjá belőle. A telekommunikációs szolgáltatók semmilyen külön díjat nem számolnak fel az sms-ek, illetve hívások után. Az Ökumenikus Segélyszervezet a 11705008-20464565-ös számlaszámon, vagy online a www.segelyszervezet.hu oldalon "Japán" megjelöléssel is köszönettel fogad adományokat.
(FH)
Kapcsolódó: