Fényes nappal, XX. kerület, 51-es villamos. Egy nő – a párom – és 11 éves gyermekünk utazik gyanútlanul, semmi rosszra nem gondolva. Örülnek a szép időnek, jó kedvük van. Persze ha tudnák, hogy a város egyik leginkább cigányfertőzött kerületéről van szó, és azt is tudták volna, hogy a velük szemben üldögélő két selejtes mocsok miről duruzsol, akkor nem lettek volna ennyire nyugodtak. Hamarosan szembesültek is a nemlétező cigánybűnözés valóságosságával, amikor a két féreg az egyik megállóban felpattant, leszakították a párom nyakából a két arany nyakláncot és eliszkoltak. Színtiszta rasszizmusból tették magukat áldozattá. Az utazóközönség gyáva nemtörődömséggel nézett ki az ablakokon a semmibe. Biztos azért rimánkodtak, nehogy ők is belekeveredjenek, nehogy őket is bántódás érje. Ilyen a magyar összefogás és tettrekészség a valóságban. A hozzászólások virtuális világán túl.

Természetesen a villamosvezető sem volt hajlandó segíteni, ilyenkor nincs a jeggyel járó utasbiztosítás, és semmi, ami hasonló helyzetben megilletné a kedves utast a balkáni járaton. Unott egykedvűséggel közli, hogy ő nem tud segíteni, megy tovább a villamos, a sértettek legyenek szívesek leszállni és oldják meg privát a problémájukat. Ez a járat nincs bekamerázva. Miért lenne, az megmutatná a cigányfertőzöttség ijesztő mértékét és igazolná a nácik felvetéseit a cigánybűnözés valóságosságáról. A rendőrség negyed órán belül kiérkezett a helyszínre, de persze csak látszatintézkedésre futotta. Jegyzőkönyv felvétele, kis keringés a környéken, beutazás a Haller utcai kapitányságra, ami belülről úgy néz ki, mint egy évszázadok óta nem gondozott múzeum, hangulata pedig leginkább egy hullaházéhoz hasonlítható. Két órás várakozás, a beérkező sértetteket ráérős tempóban szólítgatják, csupa megoldhatatlan eset, az autósok vegzálása és kifosztása sokkal izgalmasabb feladat.

A nyomozó közli, hogy a nyakláncokra keresztet vethetünk, és egyáltalán nem biztos, hogy az elkövetőket valaha elfogják. Hiába a részletes személyleírás, a belterjes cigányközösségben mindenki ugyanúgy néz ki nagy vonalakban. Ez bármelyik purdéra ráillik, a csökevényes mocskok nagyban hasonlítanak egymásra. Szóval esélytelen, hogy a történet legalább valamiféle igazságszolgáltatással végződjön. Tény: a rabló cigányok most aztán jól bevacsorázhatnak, hízhatnak, böföghetnek a rabolt értékekből. A családi ékszerek árából, azokéból, amikhez emlékek kötődnek, és sokkal inkább volt fontos az eszmei értékük, a hozzájuk kapcsolható érzelmek.

Itt tartunk most. A nem rasszista cigány elkövetők tömeges számban tépkedik le a magyar nőkről az arany nyakláncokat – közli a rendőrtiszt. – Naponta több tucat ilyen eset fordul elő, és ez a rablások enyhébb formája. A rendfenntartás lehetetlen, 100 ezer forintért egyre kevesebb ember áll rendőrnek, a kerület lefedése járőrözéssel legalább annyira utópia, mint az, hogy Magyarországon egyszer meg fogják fizetni az egyszerű, de becsületes dolgozó embert. Bizalmasan közli, hogy az elkövetések túlnyomó többsége – 90% feletti arányokról beszélünk – a cigánybűnözés részét képezi, tehát ha nem lennének ezek a véglények, akkor Magyarország egy kimondottan biztonságos hely lenne. Viszont hivatalosan nem eshet szó semmi ilyesmiről. A jogvédők, ombudsmanok könyörtelenül meghurcolnak bárkit, aki a valóságról, a körülöttünk most is zajló eseményekről beszélni mer, így aztán mindenki kussol, mert a havi százezer is több mint a semmi, ugyebár. Plusz a jogosítványokba rejtett tízezresek, illetve a helyi cigánybűnöző górétól kapott könyöradományok. Magyarországon csak a cigányok lehetnek joggal rasszisták, akik csak magyar nők nyakából tépkedik a nyakláncokat, és persze csak akkor ennyire „bátrak”, ha a nő mellett nincs ott egy jól megtermett magyar férfi, akinek a zord tekintetétől is összehugyozza magát mindegyik selejtes féreg. Csak védtelen nőkkel, kiszolgáltatott gyerekekkel és csak többedmagukkal nagy emberek ezek. Emberek… Ugyan!

Tehát adott egy szituáció, a rendőrség tehetetlen, a térfigyelő kamerák elhelyezkedését pontosan ismerik a büdös mocskos cigányok, így úgy menekültek a prédával, hogy azok látóterét éppen elkerülték. Felszívódtak az alantas, állatias életet jelentő dzsumbujban, a lakóikkal együtt égetni való Kén utcai gettó mocsokrengetegében. És még tovább… A helyszínre kiérkező két rendőr ugyan lelkiismeretesen bejárta a területet, de persze üres kézzel tértek vissza. Ebből is látszik, hogy ezeket ilyen hiányos eszközökkel, ezzel a politikával lehetetlen kordában tartani. Ezt a génhibás csordát csakis kemény erőszakkal lehetne megregulázni. Kardlapokkal, ütésekkel, munkatáborokkal. Más nyelven nem értenek – hiszen még magyarul sem képesek rendesen megtanulni ezek a szerencsétlen fogyatékosok, akik egyébként a maguk mélységesen primitív módján „rafináltaknak” hiszik magukat. Rafináltak… Egymás között biztosan felnéznek a 60 IQ-s „rafináltra”, akinek öt szóval bőségesebb a szókincse, így már ismer vagy 80 kifejezést (de leírni, elolvasni persze képtelen ezeket, a helyes artikulálásuk sem megy) és hülyének tudja nézni az ostobákat. Az ő mércéjük szerint ez a rafinált, meg az, aki át tud verni egy kisiskolást, vagy a helyi kocsmában a delíriumban levő idült alkoholistát. Ez az ő értékrendjük, eleve a rafináltság, mint mások átveréséhez alkalmas tulajdonság pozitív megítélésre kerülhet a törzsön belül. Ez már bőven jellemzi ezt a társaságot, ezt a félresikerült fajt, ami valójában nem ember, csupán egy emberi formát felvett, és az emberi viselkedést csak nagyjából utánozni képes parazita.

Szóval rablás áldozatai lettünk. A sértettek: egy fiatal, törékeny magyar nő és a 11 éves kislánya. Az elkövetők: két huszonéves tetves, munkakerülő cigány. A rendőrség tehetetlen. A társadalom elfordítja a fejét, bámul ki az ablakon, ahogy esténként a tévéképernyőre mered, zabálván a kereskedelmi szennycsatornák lélekromboló vizuális fertőjét, és közben örül, mint az a zebra, amelyiknek a társát elkapták az oroszlánok. Nem én lettem áldozat, hál’ Istennek. Persze hogy nem. Mert a magyarok többsége már fel sem meri venni az értékeit, helyette inkább bizsut hord, meg olyan mobiltelefonokat, amiknek matricája egy betört képernyőt imitál. Nehogy kirabolják a cigányok, akik ezek szerint azt csinálnak, amit csak akarnak.

És még valami: a rendőrtiszt elmondta, hogy a rabolt aranyat általában a IX. kerületi BÁV-kirendeltségekben szokták lepasszolni, mivel ezeken a helyeken a zálogba adás esetén nincs szükség személyi igazolványra. Eszményi terep tolvajok, rablók számára. Mintha nekik találta volna ki a BÁV. Ez az orgazda - a rendőrtiszt ezt a kifejezést használta -, amelyik bevételei elsöprő részét a lopott aranyakból biztosítja.

Ilyen ez az ország, ilyen a mi kisebbségünk, a rendőrségünk, és persze ilyenek vagyunk mi. Simán megérdemeljük. Akkor nem érdemelnénk meg, ha végre hajlandóak lennénk érdemben tenni mindez ellen. De nem. Féltjük a nyomorúságos egzisztenciánkat. Úgyhogy ne csodálkozz, ha legközelebb te következel! Sorra fogsz kerülni. Így, vagy úgy. Személyes, vagy társadalmi szinten, de előbb-utóbb áldozattá fogsz válni. És tudod mit: meg fogod érdemelni.

(Olvasónktól)