Olvasónk írja:
Tisztelt Kuruc.info!
Egy rövid történetet szeretnék megosztani önökkel a bürokrácia útvesztőiről és felelősségek totális elkenéséről.
A tavalyi emléktúra plakátjának részlete |
A Rongyos Gárda Emléktúra túravezetője vagyok, idén ötödik éve. Idén felmerült egy olyan ötlet, hogy tartsunk egy legfeljebb félórás megemlékezést a balfi gyógyfürdővel szemközti nyitott, szabadon látogatható parkban, ami egykor közterület volt, a térképeken a mai napig jelzett turistaútként van feltüntetve.
A parkról annyit kell tudni, egykor egy gyönyörű sétány volt, amely a vasútállomásról vezetett a fürdőhöz. Azonban az állomáson ma már nem állnak meg a vonatok, és a sétány közepére beépítettek egy telket. Így a terület, amit gyülekezőhelyül kiszemeltünk, zsákutca lett, ma már csak nagyon ritkán téved arra egy-egy fürdővendég. Azért itt gyülekeznénk, mert több forrás is leírja, hogy felkelés kirobbanása előtt itt gyülekezett a vezérkar, itt járt többek között kis mozgalmunk névadója, Maderspach Viktor is. Egyébként a közelben ezen kívül egyáltalán nincs olyan közterület, ahol 80-100 ember meg tud állni a forgalom akadályozása nélkül. Emléktúránk tehát innen indulna a Hűség Városába, majd onnan, ugyanúgy, mint tavaly, sötétben tovább Ágfalvára.
Megpróbáltam utánaérdeklődni, hogy szükséges-e ezt bejelenteni, vagy engedélyt kérni valakitől. Személyesen ismerem a gyógyfürdő területén található kastélyszálló igazgatóját, aki egyben helyi fideszes önkormányzati képviselő is. Ő azt sem tudta, hogy mi volt az a Rongyos Gárda, csak annyit gyanított róla, hogy a Jobbikhoz lehet valami köze. Miután pár mondatban elmagyaráztam neki, hogy a Jobbik 1921-ben még nem létezett, kaptam tőle két e-mail címet, amiből az egyik eleve rossz volt, a másikra nem válaszoltak.
A földhivatal szerint a fürdőhöz tartozó park területét a soproni Várisi úti szívszanatórium kezeli. Így hát mindkettőnek írtam egy-egy e-mailt. A fürdőtől nem kaptam választ, a szanatóriumtól viszont továbbirányítottak a soproni Győri úti Gyógyközponthoz (Erzsébet Kórház), mivel már a szanatórium és a gyógyfürdő is az ő telephelyükként üzemel. Innen hosszas várakozás után azt a választ kaptam, hogy megkapták levelemet, várjak türelmesen a válaszukra. Ismét hosszas várakozás következett, de végre a megbízott főigazgató úr megbízásából megküldték a választ: területfoglalási kérelmünk ügyében forduljak a Győr, Czuczor Gergely utca 18-24. szám alatt található Állami Egészségügyi Ellátó Központ Térségi Igazgatóságához. (Én egyáltalán nem akartam területfoglalási kérelmet benyújtani, csak a titkárnő titkárnőjének az asszisztensétől szerettem volna óvatosan megtudakolni, hogy kell-e ilyesmi.)
A fent említett intézményhez elérhetőséget természetesen nem csatoltak, így ismét az interneten kezdtem kutakodni. Sajnos csak egy budapesti számot találtam, a győri térségi igazgatóságról semmit sem. Fel is hívtam, el is magyaráztam nekik, hogy miről van szó. Innen kapcsoltak egy számot, ahol ismét elmagyaráztam mindent. Innen kapcsoltak egy harmadik számot, ahol már rutinosan elmagyaráztam a helyzetet. Itt megadtak egy melléket. Ezen a számon negyedszer is elmeséltem a történetet az ÁEEK-nak. Itt egy segítőkész hölgy, miután közöltem vele a kérdéses terület helyrajzi számát – mert utca, házszám, GPS-koordináták vagy térkép alapján tájékozódni nem tudnak – felvilágosított, hogy az ügyünkben valószínűleg a Soproni Gyógyközpont az illetékes.
Micsoda véletlen, ez pont az az intézmény, ahonnan a megbízott főigazgató úr által aláírt, lepecsételt írásom van arról, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az illetékes. De a hölgy adott két ÁEEK-s drótpostacímet, és kérte, hogy írásban is küldjem el nekik a tervünket. Röpke három hét után az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának megbízásából megjött a válasz: „Arra való tekintettel, hogy a balfi gyógyfürdő egészségügyi intézmény, ezért annak zavartalan működése, az ellátott betegek nyugalma érdekében tisztelettel szeretnénk kérni Önöket, hogy az intézmény épületétől távolabb határozzák meg az indulás helyszínét.”
Ebből a válaszból az látszik, hogy a tisztelt főigazgató úr valószínűleg életében nem járt Balfon, ráadásul három hét alatt senki nem vette a fáradságot, hogy rápislantson egy térképre, és megnézze, hogy miről beszélek. Erről viszontválaszomban fel is világosítottam őket.
Tehát most egy legfeljebb fél órásra tervezett megemlékezés miatt a Maderspach Kommandó harcban áll az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatóságával. Szerintem a mai magyar valóságra jellemző, hogy egy ilyen pitiáner ügyben közel három hónap huzavona után egy tőlünk 200 km-re élő főigazgató mert döntést hozni, senki más nem merte vállalni a felelősséget.
Időközben megkértem egy egyetemista ismerősömet, hogy csendben szimatolja ki, hogy megkoszorúzhatjuk-e az egyetem területén belül található hősi halottak emlékművét, amelyet ők is minden évben megkoszorúznak. Az ő válaszára csak két hónapot kellett várnom: a Selmeci Társaság szavazása alapján ki vagyunk tiltva az egyetem területéről is.
Sikerült csendben kiszimatolnia. De ő legalább válaszolt, mert az eddigi ötleteimmel kapcsolatban nem egy helyről többszöri telefonhívásom ellenére sem voltak hajlandók válaszolni a leveleimre.
Maderspach Kommandó