Tisztelt Szerkesztőség!
Ennek az egész mizériának az elején elhatároztam, hogy ekkora trolletetőbe inkább nem fogok beleszólni, de nem tudom tovább megállni, mert már fáj a fórumtársak nagy részén a téma kapcsán megjelenő énközpontúság.
Kezdjük a közepén. A koronavírus veszélyes vagy ártalmatlan voltától függetlenül:
Az egyszerű vászonmaszk nem az egészséges viselőjét védi a fertőzött környezettől. Ha egy egészséges ember akár maszkot viselve belegyalogol egy fertőzött ember által a levegőbe kitüsszentett vízcseppecskék két köbméteres felhőjébe és ott szuszog egy percig, akkor maszk ide, maszk oda, jó eséllyel kapni fog belőle. Maszk nélkül közvetlenül és azonnal szívja be, maszkkal meg először a vászonba szívja be, és csak majd onnan a következő 2-3 perc során, de úgyis beszívja.
Az egyszerű vászonmaszk az egészséges környezetet védi a fertőzött viselőjétől, miszerint ha az illető tüsszent vagy fújtat vagy bármi módon fertőzött vízcseppecskéket porlasztana a levegőbe, akkor azok nem a körülötte lévő két köbméteres teret teszik veszélyessé, hanem csak az illető (maszkos) arca előtti harminc centiméteres zónát. Maszk nélkül mindez eloszlana a környező térben, maszkkal pedig a vászon felfogja, és bár onnan is szabadulnak el cseppek, de jóval kevesebb és jóval kisebb sebességgel, így jóval kevésbé és jóval kisebb zónában emeli meg a fertőzés koncentrációját.
Hasonlóképpen, a boltban nem azért hordunk gumikesztyűt, hogy az egészséges magunkat megvédjük a fertőző többiek által összefogdosott dolgoktól, hiszen - ahogy azt lépten-nyomon meg is szokták jegyezni - otthon ugyanazon dolgokat fogjuk rövidesen puszta kézzel fogdosni.
A boltban azért hordunk gumikesztyűt, hogy ha (netán tudtunk kívül) fertőzők vagyunk, akkor a kezünkre kikerülő fertőzést ne kenjük fel az összes általunk megérintett felületre, a többnyire egészséges többieket veszélyeztetve.
Még egyszer mondom, hogy a trollok is megértsék: ezen intézkedések nem a még egészséges viselőt hivatottak védeni a potenciálisan fertőzött környezettől, hanem a még egészséges környezetet a potenciálisan fertőzött viselőtől.
Csak mostanában annyira kizárólag saját magunkra gondolunk, ugye, hogy eszünkbe sem jut a környezetünkben lévőkre való kihatással is foglalkozni... De tényleg szó szerint: eszünkbe sem jut, hónapokon át, amúgy elismerésre méltóan racionális gondolkozású embereknek sem... Szomorú, nemde?!
A másik, amit ennek a vírusmizériának a kapcsán még érdemes észben tartani, az az, hogy a fertőzés elkapása vagy továbbadása nem 0% kizárt vagy 100% biztos dolog, hanem valamilyen köztes valószínűséggel következik be, és az egyes helyszínek, társaságok látogatása vagy kerülése, egyes ellenintézkedések használata vagy elhagyása ezen valószínűségeket befolyásolják.
Tessék úgy gondolni a dologra, hogy pl. maszk nélkül bemenve egy zárt légterű tömegrendezvényre olyan, mint tízpercenként dobni egy dobókockával, és ha egyest vagy kettest dobunk (1/3 esély), akkor elkaptuk. Ha az első tíz percben ugyan mégsem (2/3), akkor a második 10 perc elején megint dobunk, és ha az egyes vagy kettes (2/3 * 1/3) akkor elkaptuk, ha egyéb (2/3 * 2/3), akkor még mindig nem. A harmadik 10 perc elején megint (2/3 * 2/3 * 1/3, illetve 2/3 * 2/3 * 2/3), és így tovább. Annak az esélye, hogy egy következő kört is megúszunk, az egyre csökken: minden körben 2/3-ára. A hatodik körben már 9% alatt lesz, a tizenkettedikben 0.8% alatt. Pont mint a kamatos kamat, csak ez nem felfelé ugrik meg, hanem lefelé.
A fenti 2/3 persze csak hasraütéses példa volt az egyszerűség kedvéért, a valóságban ez a helyzettől és a védekezéstől erősen függ, de ami itt nagyon lényeges, az az, hogy amint a kamatos kamatnál a kamatláb, itt a "megúszási esély" iszonyatosan nagy hatással van a végkimenetre.
A fenti példában a 2/3-os fordulónkénti megúszási esély (megússzuk, ha nem egyest vagy kettest dobtunk) hat forduló után kb. 8.8%-os esélyt jelent, tizenkét forduló után pedig 0.77%-osat.
Ha ez az esély 5/6-os lenne (megússzuk, ha nem egyest dobtunk), akkor hat forduló után 33.5% eséllyel vagyunk még mindig jók, tizenkét forduló után pedig 11.2%-kal.
Ilyen sokat számít, ha akár csak kicsivel is lentebb tudjuk vinni a fertőzés átadásának az esélyét.
És ezért nem mindegy, hogy ha esetleg tudtunkon kívül fertőzőek vagyunk, akkor azt egy kicsi vagy egy nagy zónában terítjük szét. Nem miattunk, hanem a többiek miatt.
Meg lehet úszni egy maszk nélküli fertőző által kitüsszentett felhőn való átkelést is, csak sokkal kisebb eséllyel, mintha a maszkja felfogta volna a cseppek 95%-át és lelassította volna a többit. Meg lehet úszni egy kesztyű nélküli fertőző után a BKV-n való kapaszkodást is, csak sokkal kisebb eséllyel, mintha a kesztyűje miatt nem kente volna oda az izzadságát és a kezéről leváló hám-törmeléket.
Meg lehet úszni azt is, ha a bolti sorban köpéstávolságon belül nyolcan állnak körülöttünk, csak sokkal kisebb eséllyel, mintha tényleg tartanák azt a másfél méteres távolságot.
És persze ugyanez a másik irányba is igaz: el lehet kapni maszkos, kesztyűs és távolságot tartó fertőzőtől is, csak sokkal kisebb eséllyel, mintha puszta kézzel kenné ránk a taknyát-nyálát...
Összefoglalva:
1. A mi maszkunk meg a kesztyűnk nem minket véd a többiektől, hanem a többieket tőlünk.
2. Minket a többiek maszkja meg kesztyűje véd.
3. A távolságtartás minket is és a többieket is védi egymástól.
4. Nem tökéletes a védelem, de az egyes találkozások továbbadási esélyének már a kis javulása vagy romlása is drasztikus különbséget jelent, már tízes nagyságrendű ismétlődés után is.
5. Arra meg ne hivatkozzunk már, hogy egy sima vászon pormaszkban nem kapunk levegőt és nem lehet dolgozni. Egy festő- vagy asztalosműhelyben eddig is hordta az ember, és már elnézést, de egy egészséges felnőttnek nem kéne gondot okoznia annak sem, hogy akár teljes arcos gázmaszkban fusson fel a negyedik emeletre... Kényelmetlen, az való igaz, de ha egy munkaképes korú ember egy sima pormaszkban fullad, akkor ott valami nagy baj van a kondíciójával.
Ezen kívül persze az egy teljesen másik kérdés, hogy vajon tényleg annyira veszélyes-e ez az izé, mint amennyire mondják, illetve még ha az is, akkor vajon tényleg nagyobb kárt okozna-e, mint amivel az ellenintézkedések járnak.
Ezeken lehet vitatkozni, lehet érvelni mellettük is, meg ellenük is, de könyörgöm, lássunk már kicsit túl a saját orrunkon, és legyünk már őszinték magunkhoz, és ezt az "úgysem véd meg engem semmitől" és "megfulladok benne" kifogásokat felejtsük már el végre.
Vagy ha mégsem, akkor meg ne szapuljuk a gilisztavállú belpesti libsiket, amiért önzők és nem képesek a közösség érdekeit szem előtt tartani, és amiért energiaital nélkül még összeesni sincs erejük...
Tisztelettel,
Géza