Ki kíváncsi Anna Frankra?
Valóban korrekt és igényes grafikák, szülőknek is ajánljuk, az iskolában agresszív kamukauszt mesékkel traktált gyermekeik nevelése és szórakoztatása céljából.
A többit alább illetve e linken, itt találja. Sok van belőle, szépek, egy japán rajzoló munkái. Szívesen vennénk magyar grafikákat is csendőrökről, világháborús honvédekről, történelmi magyar hősökről, fegyverzetükről, természetesen nem kötelező a japán stílt utánozni.
Egyszer lehet még magyar kormány, amelyik ezekre és más hazafias alkotásokra, és nem a cionista propagandára fogja költeni a tőlünk ellopott milliárdokat. Mert jelenleg ott tartunk, hogy lassan az óvodákba is bevezetik a kötelező holokamu-agymosást (sok egyéb tény mellett utalhatunk arra, hogy csak eddig hány hollókosztregényről, memoárról és számtalan konkrét zsidó állításról derült ki, hogy szemenszedett hazugságok) és a "hátrányos helyzetű" kisebbség imádatát, miközben magyarságunk történelmét, kultúráját egyre jobban elhanyagolják, ha nem éppen lebarmolják.
Kuruc.info