Tisztelt Kurucok!
A Hit Gyülekezetéről szóló cikket még azzal egészíteném ki, hogy tudomásom van róla, hogy a szcientológia "egyház" is elég rendesen a nagyorrúakat támogatja.
Ez az "egyház" azt hirdeti, hogy nem nézik, hogy milyen vallású az, aki közéjük belép, mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását. Közben pedig úgy csűrik-csavarják a belső szabályaikat, hogy annak kedvezzenek, aki több zsozsót "adományoz" nekik. A héberek ilyen módon is elég nagy teret nyernek (sajnos).
Engem is próbáltak ezzel a maszlaggal etetni, de én hithű római katolikus keresztény magyar vagyok. Van 1-2 olyan ember, aki elég sok disznóságot követett el mások ellen, belépett ebbe az "egyházba", és azt gondolta, hogy így megszabadul majd a bűneitől, új életet kezdhet, és mindazok, akiknek ártottak, szépen elfelejtik, amit ellenük műveltek.
Egy "ismerősöm" is belépett oda, miután cégtulajdonosként jó pár ember életét tönkretette. Idegileg kikészítette őket, majd mondvacsinált indokokkal utcára tette őket. Nos, ez az illető nem egyszer büszkén hivalkodott azzal, hogy benne "zsidó vér folyik". A cég bevételét zsebre vágta, és az alkalmazottait, illetve színlelt, megbízási szerződéssel alkalmazott alvállalkozóit nevetséges összegekkel fizette ki. Sokan szóvá tették ezt, a válasz az volt: "örüljenek, hogy van hol dolgozniuk". Jelenleg ez a személy már az "egyház" magyarországi vezetőinek puszipajtása, így neki mindent lehet, és ott tol ki az alkalmazottaival és ügyfeleivel, ahol tud, csakhogy pénzhez jusson.
Nehogy bárki bedőljön ezeknek!
Tisztelettel,
BB
egy magyar hazafi, aki támogatta és támogatni fogja a kurucokat
BB
egy magyar hazafi, aki támogatta és támogatni fogja a kurucokat





