A Jobbik tiltakozik az újabb délvidéki magyarverés ellen

A Jobbik Magyarországért Mozgalom megdöbbenve értesült Toroczkai László és társainak brutális megveretéséről. 

A Jobbik elítéli az újabb, szerbek által elkövetett, magyarellenes fellépést, és felszólítja a magyar külügyminisztériumot, hogy érdemben infomálodjon és lépjen az ügyben, mert bűnös hallgatása csak tovább bátorítja a délvidéki magyar kisebbség és a magyar állampolgárok ellen egyre gyakrabban erőszakos támadásokat elkövetőket.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom mély fájdalommal és megrendüléssel értesült arról az atrocitásról, mely május 9-én Délvidéken Toroczkai Lászlót, a HVIM tiszteletbeli elnökét, Varga Lászlót, a HVIM szegedi vezetőjét és a délvidéki-szabadkai vármegyéseket érte. Különösen is fájdalmasnak tartjuk azt, hogy az atrocitás - hasonlóan a tavaly Zentán történtekhez - ezúttal is minden jogalapot nélkülöző rendőri eljárás, azaz gyakorlatilag - a balkáni "virtusnak" leginkább megfelelő - szabályszerû lincselés volt.

Felháborítónak tartjuk, hogy impotens és tehetetlen kormányunk, illetve az annak hibáit cionista füttyszóra készséggel elsimító mûellenzékünk máig nem intézkedtek, és nemhogy diplomáciai lépéseket nem tettek, de még a "szélsőjobboldali" veszélyre máskor oly érzékenyen reagáló "emberi jogi" aktivistáik és "humanistáik" is csendben lapítanak. Ez persze nem lep meg bennünket, hisz mi már régóta tudjuk, hogy ebben az igazságunkért folytatott egyoldalú küzdelemben csak önmagunkra számíthatunk, ezért a Magyar Önvédelmi Mozgalom egy emberként áll ki a meghurcolt vármegyés testvérek mellett. Tudjuk, más nem fogja ezt megtenni helyettünk, ezért kérünk minden felelősen gondolkodó hazafias szervezetet, hogy legalább nyílt levél, nyilatkozat vagy személyes támogatás formájában fejezze ki szolidaritását a Délvidéken meghurcolt magyar testvéreink irányába. Ez a legkevesebb, amit egy magyar ember szolidaritása jeléül meghurcolt testvéreiért megtehet - magyar önvédelemből!

Régóta baráti kapcsolatban állok Lacival, bár ő a nálam egy nemzedékkel fiatalabb korosztályba tartozik, s éppen fiaimmal (Bálinttal és Gergellyel) egyidős. Mivel mindketten Szegeden lakunk, viszonylag gyakran találkozunk különböző helyi nemzeti fórumokon, ill. évek óta az általa szervezett Magyar Szigeten (ahol a kezdetek óta rendre meghívott előadó vagyok), s az utóbbi idők szomorú eseményei kapcsán Budapesten is. Elmondhatom tehát, hogy személyesen is jól ismerem Lacit, valamint lapját (Magyar Jelen), politikai tevékenységét, s persze mozgalmát, a HVIM-et (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) is.

Mindezek alapján talán hitelesen hangzik tőlem, hogy Lacit kiváló szervezőnek, bátor és tehetséges ifjú politikusnak, átlagon felüli szónoknak és újságírónak tartom. Ezek a tulajdonságai párosulva szerencsés megjelenésével, méltán teszik őt népszerûvé a nemzeti érzelmû fiatalság körében, sőt sokan rokonszenveznek vele a posztkommunista „parlamenti demokráciából” s az összes pártból kiábrándult idősebbek közül is. Ám nyilván akadnak jócskán ellenségei, gyûlölői azok táborában, akik a gengszterváltás haszonélvezői, vagy egyszerûen csak gyávaságuknál, agymosottságuknál fogva irtóznak minden radikális érdemi változástól, noha titkon érzik azt, hogy ez a mostani út a biztos pusztulásba visz.

Toroczkai és társai (Budaházy stb.) világosan látják, hogy ez a politikai, gazdasági, szociális és erkölcsi-szellemi helyzet tarthatatlan, s a jelenlegi globális gyarmati keretek közt a rendszer megreformálhatatlanul szétrohadt, tehát ha a magyarság élni akar, akkor gyökeresen, forradalmian új alapokra kell helyezkednünk. Amiben ők különböznek a legtöbb szerveződéstől és (ál)nemzeti irányzattól, hogy nemcsak elméleti kísérleteket tesznek a megújulásra, hanem a gyakorlatban is fölvállalják ezt az áldozatos, embert próbáló harcot. Mondhatnám, azok helyett a szájhősök helyett is, akik szakmányban gyártják a „hazamentő” programokat és kiáltványokat, de messziről kerülik azokat a helyeket, ahol esetleg (fegyvertelenül) meg kell ütközni a hatalom állig fölfegyverzett pribékjeivel és fizetett zsoldosaival. Lehet azon vitatkozni, hogy Toroczkaiék mindig a leghelyesebb módon, a legcélravezetőbben járnak-e el, s nem vállalnak-e olykor fölösleges kockázatokat. Ellenben egészen biztos, hogy ez a fosztogató, népirtó, közbûntényes söpredék „békés eszközökkel”, „alkotmányos és demokratikus” játékszabályokat követve nem takarítható el. Sajnos nincs rá garancia, hogy küzdelmük elvezet-e majd a győzelemre, viszont más taktikák és „elméleti megközelítések” (pl. népszavazások, aláírásgyûjtések, részleges sztrájkok, képviselőválasztások, pártalapítások, erőszakmentes fölvonulások és tüntetések, ilyen-olyan tanácskozások stb.) eleve kudarcra vannak ítélve egy diktatórikus, kegyetlen államrezsimmel szemben. Ezt történelmi és jelenkori példák tucatjaival lehet igazolni, mint ahogy azt is, hogy csupán azok a népek vívták ki a szabadságukat, függetlenségüket és önrendelkezésüket, melyek tömegesen és tettlegesen is szembeszálltak külső és belső ellenségeikkel. A legkönnyebb azokat a bátor hazafiakat elmarasztalni, leügynöközni, leprovokátorozni, akik még elő mernek bújni langymeleg kuckóikból, s a cselekvés rögös útjára lépnek. Az ilyen okoskodó kritikusok, fogadatlan prókátorok, „észosztó bölcsek” végső soron mind-mind gyurcsányék malmára hajtják a vizet, még akkor is, ha jó szándékukról őszintén meg vannak győződve. (Hát még ha nem a jobbítás, hanem a rombolás, az altatás a céljuk!)

Érthető, hogy a hatalom is főként Toroczkaiékat fenyegeti-támadja, mert az üres hordószónoklatoktól, sajtóbeli és egyéb eszmefuttatásoktól nincs oka félni. Az állandó megfigyelések, letartóztatások, rágalmazások, mocskolódások, pénzbüntetések, rendőrségi és bírósági meghurcolások, agyba-főbe verések egyfajta pszichológiai hadviselésnek is tekinthetők, melyek főként arra irányulnak, hogy a potenciális vezetőket s a legelszántabbakat megtörjék, elbizonytalanítsák. Szerencsére akadnak még olyan kemény fából faragott vitézek (köztük Toroczkai is), akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, s lendületüket nem akasztja meg hóhéraink összes praktikája sem.

Toroczkai helyesen ismerte föl azt is, hogy a csonkaországi magyarság csak elszakított testvéreivel együtt boldogulhat, ezért szervezkedését határainkon túlra is kiterjesztette. Ma már az utódállamokban is első számú közellenségnek számít, s mindazok fokozott retorziókban, üldöztetésben részesülnek az ottani rendőri-nemzetbiztonsági szervektől, akik vele szorosabb kapcsolatban állnak. Őt magát is többször kitiltották, letartóztatták, vagy megverték, de minimum akadályozták (teljesen alaptalanul!) egy-egy kárpát-medencei szereplése kapcsán. Ami azonban idén pünkösdkor történt – ok nélküli, rendkívül brutális megtámadása és megverése (ráadásul 2 éves kitiltása az országból), valószínûleg a szerb hivatalosok által fölbérelt csicskások által –, már túlmegy a józan ész határain. Normális államban ennél kevesebb is elég egy diplomáciai botrány kirobbanásához, egy kormányszintû tiltakozáshoz, vagy a nagykövetek, konzulok visszahívásához. Ezzel szemben nálunk még ez sem csapta ki a biztosítékot, mert gyakorlatilag semmilyen válaszadás nem történt diplomáciai síkon, sőt még a tömegtájékoztatás is hallgatott róla, nyilván számukra nem volt az ügynek „hírértéke”. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy gyurcsányéknak alighanem kapóra is jött, hogy fő-fő ellenségüket jól eldöngették a rác haramiák, s titokban tán még gratulálnak is nekik, hogy „csak így tovább fiúk, hadd hulljon a férgese”.

Elképesztő gyalázat ez, akárhogyan nézzük. Függetlenül Toroczkai személyétől és tetteitől, itt most egy hazánkfiát döngölték a sárba, s ezzel valamennyiünket ütöttek arcul. (Ez vért kíván!) Jogunk és kötelességünk tehát protestálni, világnézetünktől függetlenül, mert ezt követeli az elemi szolidaritás (lent és fönt egyaránt). Ha ma Lacit magára hagyjuk lelki és testi sebeivel, holnap magunk kerülhetünk hasonlóan kínos helyzetbe, s akkor mi sem számíthatunk magyar hazánk védőkarjaira. Az én hangom csak pusztába kiáltott szó, de remélem, példát vesznek rólam mások is; köztük elsősorban azokra gondolok, akiknek hivatali feladatuk föllépni az efféle alvilági disznóságok ellen, legalább azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyesmi. Tiltakozásomhoz szabad bárkinek csatlakozni, vagy saját erőből kezdeményezni hasonlót. Tessék, tessék hölgyek, urak, kormánypártiak és ellenzékiek, civil érdekvédelmi szervezetek, mindenki! Ne hagyjuk annyiban a dolgot!