Mikor a cigányok házait ért Molotov-koktélos támadásokról beszélnek, írnak, több médiumban az etnika jellegű atrocitást említik. Hogy miért? Mert így mindenkinek elmondhatják, hogy országunkban rasszizmus, antitiszemitizmus uralkodik, s ha valaki meg meri mondani az igazságot, a vélemémyét, egyből előhúzzák a „jaj minket itt mindenki bántani akar a származásunk miatt” kulcsmondatot.
Pedig csak egy kicsit kellene elgondolkodni, ki, miért követhette el ezt a támadást.
Az utóbb, emberéletet is követelő támadás helyi polgármestere azt nyilatkozta, hogy uzsoráról szó sem lehet, mert a környéken sajnos nincs pénz. (Kuruc.info / A.S.: tegyük azt hozzá, hogy valszeg nem gondolta komolyan a polgármester, vagy az ő pozíciójában mást nem mondhatott, mert nem akart ujjat húzni az akkor még a rasszista vonalat nyomató felsővezetéssel. Esetleg – ami egyáltalán nem kizárható – félt az uzsorások bosszújától. További infó & linkek ITT)
Tisztelt Polgármestr Úr!
Épp ezt használják ki az uzsorások. Dugjuk homokba a fejünket, ne beszéljünk róla? Nehogy valaki megmozduljon, mert a szar így is már a nyakunkig ér, s nehogy már valaki ki merjen szállni, mert akkor elkezd az egész hullámozni.
Na, hát akkor lássuk...
Az uzsorás pénzt ad a rászorulónak, s itt igenis rászorulóról beszélek, aki nem tud enni adni a gyerekeinek (mert esze ágában sincs dolgozni. - a szerk.). A kölcsönbeadó a kapott összeg többszörösét kéri vissza, de mivel a rászorulónak nincs más lehetősége, elfogadja a feltételeket. Ezzel végleg megpecsételődik a sorsa.
Lejár a határidő, s fizetni kellene, de a segély nem elég a kamatos pénz kifizetésére, ezért újabb kölcsönt vesz igénybe. Néhány hónap alatt ez a pénz óriási tartozásra duzzad. Ekkor a „jótevő” lelki- és fizikai terrort bevetve követeli vissza a pénzét, természetesen kamatokkal együtt. A kölcsönbevevőnek pedig egyszerűen azt mondja, hogy szerezz pénzt, vagy hozzál valami eladható értéket. Honnan tud ez az ember értéket adni, hiszen ami volt, már rég megvette tőle az uzsorás, természetesen fillérekért. A kölcsönbeadót ez cseppet sem érdekli, egyre erőszakosabban követeli a pénzét, így terelve azt a szerencsétlent a bűn útjára. Büncselekmény elkövetésére uszítja, s ráadásul azt mondja neki, hogyha elkapnak, mond azt, hogy ennivalóra kellett a pénz.
Az eltulajdonított, elrabolt tárgyak így az uzsoráshoz kerülnek, aki mindig úgy határozza meg az értéküket, hogy még maradjon a tartozásból, s „jó indulatában” néha ad még egy kis pénzt is, ezzel rászoktatva a kölcsönkérőt, hogy hozzá menjen, hiszen most is ő „segített” neki.
Ebből a körből egyedül nem lehet kiszállni, vagy ha valaki megpróbálná azt, az súlyos árat fizet, ami a többieknek is elrettentő példát mutat.
A tisztelt állami vezetés, a bűnüldöző szervek, a Chartások, ha meg akarják oldani ezt a problémát, talán ezen a vonalon induljanak el. Mégegyszer kihangsúlyozva, ha tényleg meg akarják oldani ezt a problémát, s nem akarnak egy olyan helyzetet létrehozni, mely polgárháborúhoz is vezethet.
S végül engedjék meg, hogy egy történetet megosszak Önökkel, mely valami oknál fogva, egyre sűrűbben jutt az eszembe.
Az óvodában Gerzsonka odament az óvónőhöz, s azt mondta neki, hogy Pistike bántotta. Az óvónő büntetésből Pistikét a sarokba állította, pedig Pistike egy ujjal sem nyúlt Gerzsonkához, nem beszélt vele, még a közelében sem volt. Nem sokkal azután, hogy Pistikét kiengedték a sarokból és újból elkezdett játszani a többiekkel, Gerzsonka ismét az óvónőhöz ment, s ugyan azt adta elő, mint az előbb csak sokkal fájdalmasabb képpel. Az óvónő, most már kissé dühösen újból a sarokba tessékelte Pistikét, aki mint korábban, egy ujjal sem nyúlt Gerzsonkához, nem beszélt vele, még a közelében sem volt. Szegény Gerzsonkát pedig, hogy megvígasztalja, megsimogatta fejét, s a táskájából még egy kis kocka csokoládé is előkerült, melyet az időközben kiengesztelődött Gerzsonka szélesre tárt, vigyorgó szájjal tömött magába. Az incidens aznap még kétszer fordult elő, hiába hangoztatta Pistike ártatlanságát, az óvónő minduntalan a sarokba állította. Az utolsó sarokba állítás után, mikor Pistike letöltötte büntetését, első útja Gerzsonhoz vezetett, akit – ha már úgy is rám fogják, hogy én bántom, meg még meg is büntettek érte gondolatokkal – úgy helybenhagyott, hogy onnatól fogva nem próbált ily módon előnyökhöz jutni....
Üdvözlettel:
Én
Pedig csak egy kicsit kellene elgondolkodni, ki, miért követhette el ezt a támadást.
Az utóbb, emberéletet is követelő támadás helyi polgármestere azt nyilatkozta, hogy uzsoráról szó sem lehet, mert a környéken sajnos nincs pénz. (Kuruc.info / A.S.: tegyük azt hozzá, hogy valszeg nem gondolta komolyan a polgármester, vagy az ő pozíciójában mást nem mondhatott, mert nem akart ujjat húzni az akkor még a rasszista vonalat nyomató felsővezetéssel. Esetleg – ami egyáltalán nem kizárható – félt az uzsorások bosszújától. További infó & linkek ITT)
Tisztelt Polgármestr Úr!
Épp ezt használják ki az uzsorások. Dugjuk homokba a fejünket, ne beszéljünk róla? Nehogy valaki megmozduljon, mert a szar így is már a nyakunkig ér, s nehogy már valaki ki merjen szállni, mert akkor elkezd az egész hullámozni.
Na, hát akkor lássuk...
Az uzsorás pénzt ad a rászorulónak, s itt igenis rászorulóról beszélek, aki nem tud enni adni a gyerekeinek (mert esze ágában sincs dolgozni. - a szerk.). A kölcsönbeadó a kapott összeg többszörösét kéri vissza, de mivel a rászorulónak nincs más lehetősége, elfogadja a feltételeket. Ezzel végleg megpecsételődik a sorsa.
Lejár a határidő, s fizetni kellene, de a segély nem elég a kamatos pénz kifizetésére, ezért újabb kölcsönt vesz igénybe. Néhány hónap alatt ez a pénz óriási tartozásra duzzad. Ekkor a „jótevő” lelki- és fizikai terrort bevetve követeli vissza a pénzét, természetesen kamatokkal együtt. A kölcsönbevevőnek pedig egyszerűen azt mondja, hogy szerezz pénzt, vagy hozzál valami eladható értéket. Honnan tud ez az ember értéket adni, hiszen ami volt, már rég megvette tőle az uzsorás, természetesen fillérekért. A kölcsönbeadót ez cseppet sem érdekli, egyre erőszakosabban követeli a pénzét, így terelve azt a szerencsétlent a bűn útjára. Büncselekmény elkövetésére uszítja, s ráadásul azt mondja neki, hogyha elkapnak, mond azt, hogy ennivalóra kellett a pénz.
Az eltulajdonított, elrabolt tárgyak így az uzsoráshoz kerülnek, aki mindig úgy határozza meg az értéküket, hogy még maradjon a tartozásból, s „jó indulatában” néha ad még egy kis pénzt is, ezzel rászoktatva a kölcsönkérőt, hogy hozzá menjen, hiszen most is ő „segített” neki.
Ebből a körből egyedül nem lehet kiszállni, vagy ha valaki megpróbálná azt, az súlyos árat fizet, ami a többieknek is elrettentő példát mutat.
A tisztelt állami vezetés, a bűnüldöző szervek, a Chartások, ha meg akarják oldani ezt a problémát, talán ezen a vonalon induljanak el. Mégegyszer kihangsúlyozva, ha tényleg meg akarják oldani ezt a problémát, s nem akarnak egy olyan helyzetet létrehozni, mely polgárháborúhoz is vezethet.
S végül engedjék meg, hogy egy történetet megosszak Önökkel, mely valami oknál fogva, egyre sűrűbben jutt az eszembe.
Az óvodában Gerzsonka odament az óvónőhöz, s azt mondta neki, hogy Pistike bántotta. Az óvónő büntetésből Pistikét a sarokba állította, pedig Pistike egy ujjal sem nyúlt Gerzsonkához, nem beszélt vele, még a közelében sem volt. Nem sokkal azután, hogy Pistikét kiengedték a sarokból és újból elkezdett játszani a többiekkel, Gerzsonka ismét az óvónőhöz ment, s ugyan azt adta elő, mint az előbb csak sokkal fájdalmasabb képpel. Az óvónő, most már kissé dühösen újból a sarokba tessékelte Pistikét, aki mint korábban, egy ujjal sem nyúlt Gerzsonkához, nem beszélt vele, még a közelében sem volt. Szegény Gerzsonkát pedig, hogy megvígasztalja, megsimogatta fejét, s a táskájából még egy kis kocka csokoládé is előkerült, melyet az időközben kiengesztelődött Gerzsonka szélesre tárt, vigyorgó szájjal tömött magába. Az incidens aznap még kétszer fordult elő, hiába hangoztatta Pistike ártatlanságát, az óvónő minduntalan a sarokba állította. Az utolsó sarokba állítás után, mikor Pistike letöltötte büntetését, első útja Gerzsonhoz vezetett, akit – ha már úgy is rám fogják, hogy én bántom, meg még meg is büntettek érte gondolatokkal – úgy helybenhagyott, hogy onnatól fogva nem próbált ily módon előnyökhöz jutni....
Üdvözlettel:
Én
