Többen a csonkaországi tótokon akarnak bosszút állni, ami részben érthető.

De valamit szem előtt kellene tartani: a csonkaországi tótok nagy része nemzeti szavazó és a nyugati keresztény, fehér kultúrkörből való. (Szemben a balkáni fertőtől és bizánci ortodoxiától sújtott rácokkal és oláhokkal.)

Magam nevében is beszélek, mikor azt írom: tót származású, de magyar hazafiként mélységesen elítélem a szerdahelyi eseményeket, és legszívesebben a NEMZETHEZ hű, tót és magyar testvéreimmel vennék elégtételt azért a sértésért, amely magyar nemzetünket érte.

Búcsúzóul álljon itt egy kevésbé ismert tót költő, Zsabka Kálmán verse.

Zsabka Kálmán - Magyar vagyok

Bár egyszerű bölcsőm,
- Nem volt selyem rajta -
Egy öreg tót asszony
Pórkeze ringatta,
Bár az altató dal
Nem magyarul csengett
Fölöttem, ha anyám
Dajkálni elkezdett,
És bár imádkozni
Sohasem tanultam
Magyar imakönyvből,
Amíg gyermek voltam -
Mégis magyar földért
Hullatom a könnyet
S a vérem is adnám
Érte, csakhogy többet
Panasza ne szálljon,
Szívemnek ne fájjon.

Az én tót szívemben
Magyar bánat bujkál
S az a fájdalom tép,
Amely sírva ott jár,
Ott lopódzik búsan,
Mint az őszi alkony,
Az elnémult, kihalt,
Csöndes Tiszaparton,
Nekem is fáj élni
Így meglopva, csonkán
És könyörületből
Vad-idegen portán;
Azt akarom én is,
Hogy a Garam partján
Magyar nóta zengjen
Minden ember ajkán,
Egy boldog hazáról,
Nagy-Magyarországról.

Bár egyszerű bölcsőm,
- Nem volt selyem rajta -
Egy öreg tót asszony
Pórkeze ringatta,
S bár a múltban sokszor
Csúfolták fajtámat
S engem a gúny most is
Szüntelenül támad -
Az én szívem mégis,
Míg csak él s nem ég el,
Árpád örökéért
Fog lobogni hévvel,
S lelkem szilaj vágya
A lenézett lanton
Tépni fogja a húrt
És lázít kitartón,
Míg széjjel nem tépik
Láncukat a rabok -
Mert én, a tót is az vagyok,
Én is magyar vagyok!