Rendőrségi vízágyúk is dolgoznak annak a nagy kiterjedésű erdőtűznek az oltásánál, amely szerdán délután csapott fel Pesten – értesült a HavariaPress. Két éve csaknem ugyanitt még nagyobb területen égett az erdő, akkor szándékosságot valószínűsítettek. Úgy tudni, hogy az érintett területen lakópark-beruházást kívánnak beindítani.
A tűzoltókat szerdán délután, negyed öt körül riasztották a főváros XV. kerületébe, ahol tűz ütött ki egy erdős területen, az Erdőkerülő út és a Szentmihályi út között. Az oltáshoz 20 egységgel 70-80 tűzoltó vonult a helyszínre, de segítségül hívtak több rendőrségi vízágyút is. Az oltási munkálatok még tartanak, személyi sérülésről eddig nem érkezett információ. A lángok lakott területeket sem veszélyeztetnek közvetlenül, de a munkálatok befejeztéig továbbra is forgalmi korlátozásokra lehet számítani a környéken.
Emlékezetes, hogy csaknem ugyanezen a területen két éve, 2007. július 22-én is hatalmas erdőtűz volt, sőt, akkor a lángok a Szentmihályi út mindkét oldalán pusztítottak, s a tűz még az oltás másnapján is több helyen újra fellobbant. Akkor a tűzvizsgálók szándékos gyújtogatást valószínűsítettek, többek között az alapján, hogy több nagyobb, különálló tűzfészket is találtak a területen. A hírügynökség információi szerint gyújtogatásra utaló tárgyi bizonyítékok is előkerültek az akkori tűzesetet követően, de a tettest nem sikerült azonosítani.
Érdekes egybeesés, hogy az érintett területen – amely a XV. kerület legnagyobb egybefüggő zöldfelülete – egyes beruházók lakóparkokat kívánnak építeni.
Korábban írtuk: A helyszínen tartózkodó 80 tűzoltó nem bír a XV. kerületben lángoló erdővel, ezért rendőrségi vízágyúkat is kivezényeltek - értesült az InfoRádió.
Szerda délután 16 óra 15 perckor riasztották a tűzoltókat a XV. kerületi erdőtűzhöz - mondta az InfoRádió kérdésére a Fővárosi Tűzoltóság helyettes szóvivője. Dobson Tibor hozzátette, a tűz lakókörnyezetet nem veszélyeztet.
Nagy területen ég az erdő, jelenleg a tűz körülhatárolása folyik. A tűzoltók 20 járművel tartózkodnak a helyszínen, összesen nyolcvanan.
A készenléti rendőrségtől két vízágyút is kértek az oltáshoz - tájékoztatott Dobson Tibor.
Korábban: Ég az erdő a főváros XV. kerületében az Erdőkerülő útnál; a tűzoltók 2-es, kiemelt riasztással vonultak ki a helyszínre, azóta a riasztást 3-as szintűre emelték - közölte szerda délután Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság helyettes szóvivője.
Dobson Tibor azt mondta: délután negyed négykor kaptak riasztást arról, hogy ég az erdő aljnövényzete.
A lángokat mintegy húsz autóval hetven tűzoltó igyekszik megfékezni - tette hozzá.
(InfoRádió - MTI)









