Mért? Egyrészt mert már egyszer átéltünk ilyet az állami nagyvállalatok privatizációja után, amikor az új tulajdonos bezárta a munkásszállókat, egyszerre tömegek kerültek az utcára, ráadásul jól behatárolható helyeken, és ismerték is régóta egymást. A forradalom elmaradt, mivel ilyen helyzetben a túlélési ösztön lép működésbe, ami nem engedi, hogy az ember az energiáit kétes kimenetelű lázongásra fordítsa.

Másrészt most jó eséllyel az egyidejű, tömeges kilakoltatás is elmarad. Mért? Mert a bankoknak és ingatlan-befektetőknek sem az érdeke. A magyar ingatlanpiac a válság óta (sőt, már előtte is) főképp kínálati piac. Ha most hirtelen nagy mennyiségű áron alul árverezett ingatlan megjelenik a piacon, az árcsökkentő hatású lenne, ezáltal a bankok, mivel portfóliójuk egy részét ingatlanok teszik ki, tőkecsökkenést érnének el, ami a részvényeik értékére is kedvezőtlen hatással lenne. Ez nyilvánvalóan nem érdekük. Inkább egy elhúzódó lassú folyamat az, ami elképzelhető.

Több nemzeti szervezet hirdetett már tiltakozásokat, és követelik az államtól a megoldást a kilakoltatások ügyében, de vajon minden eladósodott megérdemli-e az össznépi segítséget? Nagyon kevesen foglalkoznak azzal, hogy mi vezetett magához az eladósodáshoz, mért vettek fel az emberek nyakra-főre hitelt. Különösképp érdekes ez az ingatlanhitelek ügyében, mivel az ország lakossága ugyebár fogy, lebontásra nagyon kevés ingatlan kerül, akkor mire fel ez a nagy építkezési láz?

Az egyik részt kitevő ok már a kommunizmus által erőltetett, aztán a multicégek megjelenésével új lendületet kapott központosítás. Munkahelyek csak Budapesten és körzetében, valamint az ipari parkokkal rendelkező, főként a nyugati országrész nagyvárosaiban létesültek. Az ország egyes, főképp keleti régióinak falvaiból menekülni kell a munkahelyek után, természetesen az ilyen falusi ház, vagy tanya ára csak az önerőt futja egy ipari város lakásának az árához, így a fennmaradó részt hitelből kellett fedezni. Ez nem is gond, ha egyrészt a hitelfelvevő az új helyen a minimum szükséges ingatlant vette meg, a lehető legalacsonyabbra szorítva a szükséges hitelt (csak sajnos az esetek többségében új építésű drága lakásokat, házakat vásároltak a maximálisan felvehető hitelösszegből, és ez már gond), másrészt a válság nem vitte el a munkahelyét. A megoldás a befektetések és a tőke dekoncentrációja lenne, másrészt a magyar mezőgazdaság rendbetétele akár védővámok árán is. De ezek a cikk témájától már távolra eső gondolatok.

A másik részt kitevő ok bármilyen furcsa is a válások, széteső családok. Ugyanis a közös lakásokból ez egyik fél általában hitelből tudja csak a másik tulajdonrészét kifizetni, az viszont kevés egy másik ingatlan vételéhez, de mivel lakni kell valahol, és ha nem akar albérletbe menni huzamosabb ideig, akkor bizony belőle is adós lesz. Tehát egy válás általában egyből két hiteles ügyfél a bankoknak. Ennek a problémának a megoldása erkölcsi, társadalmi, nevelési kérdés, amit csak nehezen lehet megoldani.

Nem szabad elfeledkeznünk talán a leglényegesebb okról sem, amely részben az előző okokból is kiveszi a részét, az pedig az ocsmány nyolcvanas években elkezdett rongyrázás, flancolás, hiúság. Nagyobb ház, mint a szomszédé, a nagyobb házhoz persze drágább épületgépészeti berendezések, nagyobb légköbméter, magasabb fűtési költségek, drága burkolatok stb. A legostobább pedig az, amikor a szabad felhasználású jelzáloghitelből márkás autót, nagy tévét, más vackokat vásároltak, vagy éppen nyaralni mentek belőle, csak azért, hogy önérzetüket legyezgessék a másik lenézett, sok esetben szegényebbel, sok esetben csak bölcsebbel szemben. Na ők csak ne tüntessenek, ne várjanak az államtól, magyarán a nem eladósodott (sok esetben szegényebb) többségtől semmit! Sajnos ezekhez kell sorolnunk azokat is, akiknek volt megtakarításuk az önerős építkezéshez, de nem a szükségesben, hanem a maximálisan kihozható ingatlanban gondolkodtak. Ők általában úgy jártak, hogy körülbelül a tetőfedésnél fogyott el a pénzük, és mehettek kölcsönért.

Nem hitelfelvételi ok, de meg kell említenünk a devizahitelek törlesztéseit megemelő árfolyamváltozásokat is. Ez most a sláger, mindenki ezt okolja, csakhogy nem oka magának az eladósodásnak, ami a fő probléma, ami akkor is gondokat okozna, ha egy hitel sem lenne devizában elszámolva. Tulajdonképpen a hitelfelvevők jól döntöttek, amikor felajánlották nekik a devizahitelt sokkal jobb kondíciókkal, hiszen mi más alapján dönthettek volna. Ugyan a bankok mindenkit tájékoztattak az árfolyamkockázatokról, csakhogy a probléma ott adódik, hogy az emberek nem valutatőzsdei brókerek, hogy ezt értsék, és kötélidegekkel figyeljék az árfolyamváltozásokat, elemezzék a befolyásoló tényezőket. Pontosan itt adódik a pénzintézetek - mint pénzpiaci szakértők, amire oly büszkék - felelőssége. Nem az ügyfeleknek, hanem nekik kellett volna ismerni a kockázatokat és gondosan eljárni, így a felelősség és a kockázat is az övék! Arról nem is beszélve, hogy a legnagyobb valutatőzsdei üzérek is a bankok, illetve a hozzájuk köthető cégek. A megoldás itt viszonylag egyszerű. Törvényt kell alkotni, hogy a bankoknak a devizahiteleket a szerződés végéig a szerződés kötéskori árfolyamon kell elszámolniuk.

Összegezve:

A mostani végrehajtási hullám fő oka maga az ész nélküli eladósodottság és annak okai. Az árfolyamváltozások a generátor szerepét töltik be csupán.

A megoldásnál figyelembe kell venni, hogy nem csak a mostani per pillanat problémát kell megoldani, hanem tekintettel kell lenni arra is, hogy 10-15 év múlva ne kelljen hasonló problémával szembenézni. Nemzetünk legnagyobb részét továbbra is a nem eladósodottak teszik ki, akik egy része olyan szegény, hogy még hitelfelvételre sem lehetett esélye. Minden állami segítségnyújtásnál őket is figyelembe kell venni, nem szabad megengedni, hogy a végén ők fizessék mások rongyrázását.

Ezért a segítségnyújtásnál legalább 3 kategóriát kell elkülöníteni:

- szükségszerűségből vették fel a hitelt, és takarékosan, csak a legszükségesebbre a legkisebb összegeket vették fel, szükségszerűség lehet baleset, családi tragédia, munkalehetőség távol a szülőhelytől, vállalkozásba termelőeszközre volt szükség stb.

- szükségszerűségből hitelfelvétel, de nem gondossággal, hanem a „ha már lúd legyen kövér” alapon

- hiúságból, kapzsi módon felvett szükségtelen hitelek, hasznot nem termelő, értéküket gyorsan elvesztő fényűzési cikkekre, a frusztrált „bemutatom magamat, én is vittem valamire” ostobaságából

Természetesen külön tanulmányt érdemelne meg, hogy a hová folytak a hitelbe felvett összegek? Egy részük a hitelláncolaton keresztül rögtön vissza a bankba, egy részük a beruházó, kivitelező cégeknél, amelyek egy része szintén a bankokhoz köthető, vagy akár közvetlenül általuk alapított, melyek 1. osztályú árakon, 3. osztályú munkaerővel 4. osztályú épületeket készítettek, valamint telekalakító cégeknél, spekulánsoknál. Ideológiánk szerint természetesen a nyomoron élősködőknek, uzsorásoknak, spekulánsoknak, üzérkedőknek akasztófán van a helye!

Azt is meg kell említenünk, hogy a 70-80-as évek nagy szocpol építkezési láza, melynek során kétszintes, tetőteres, általában rendkívül ronda, stílustalan (nem mintha a mostanában épült házaknak lenne stílusuk, többnyire hányingert keltően sivárak, pont mint a panelek), rossz minőségű házak keletkeztek, szintén az ország eladósodásához vezetett. Azt az egész ország nyögi máig, azok is, akik sose láttak szocpolt. A mostani helyzet annyival igazságosabb, hogy a teher nem homogén módon az állam és annak minden egyes polgárának a nyakán van, hanem azén, aki konkrétan elköltötte a hitelt. Az is hozzátartozik, hogy a fenti is gerjesztette a mostani tékozlást, az emberi gyarlóságon keresztül.

Nagyon jól látszik, hogy a fogyasztói társadalom és annak irányítói, haszonélvezői a hagyományos értékek és az európai nemzetek ellen, kihasználva az általuk is reklámozott gyarlóságot, a hiúság, irigység, kapzsiság, főbűneiből ácsolt ördögmotollát használják. Ennek visszaszorításáért kell küzdenünk, mert társadalmunk megosztottságának ezek a legfőbb okai.

Tanácsnak a következő jut eszembe: Mondj nemet a fogyasztói társadalom üveggyöngyeire, a „menőzésre” és a tékozlásra! Inkább légy szerény, takarékoskodj! Ősi bölcsességgel: „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!”