Tisztelt Kuruc.info! Eddig tartózkodtam attól, hogy véleménynyilvánításommal próbáljak teret nyerni az úgynevezett nemzeti oldalon.
Úgy éreztem, így is már túl sokan művelik ezt a szakmát, és ráadásul mindenki mást mond; nem akartam belezavarni az így is bábelinek nevezhető káoszba. Azonban szeretném megkérni önöket, hogy annak fényében, hogy egyszerű olvasói leveleket is szokásuk lehozni, amennyiben építő jellegű, közöljék le egy magamfajta „veterán” szavait is. Olyan sok új és régi gondolat merült fel bennem a mai nap a melegfelvonulással és az ellentüntetéssel kapcsolatban, hogy mindenképpen szükségesnek érzem most azt, hogy ezt írásba foglaljam.
Magamról annyit: 22 éves vagyok. Igen régóta foglalkoztat nemzetünk helyzetének problémája. Valós lehetőségem bizonyítani elhivatottságomat először 2006-ban volt, ahol részt vettem a Nyugati – Oktogon környéki összecsapásokban, ott voltam október 23-án, de 2007. március 15-én is kint voltam, mely számomra a legemlékezetesebb volt. Mivel érezve azt, hogy csökken az előző év lendülete, példát akartam mutatni, és végig az első sorokban voltam az utolsó percekig, ameddig csak lehetett. Az események mély nyomot hagytak bennem, és egy érzelmileg nagyon túlfűtött videót készítettem a történtekről "Hungary Rise!" címmel, amely 200.000 nézőjével az egyik legnézettebb videó lett a magyar nemzeti ellenállás témájában.
Még 2007-ben készítettem egy toborzó videót az Erzsébet-hídi blokádhoz. Ezt 40.000-en nézték meg, ebből 20.000-en még az esemény előtt. Bíztam benne, hogy sikerült sok embert megmozdítanom az ügyért, de a videóban azt is megígértem, hogy nem megyünk haza.
Szavamnak eleget téve élharcosként vettem részt az eseményen, majd két társammal lezártuk a Lánchidat úgy, hogy felmásztunk a tetejére. 50 percig tudtunk kitartani, végül már úgy, hogy ütötték-verték alattunk a csapóajtót, mi meg ráültünk, hogy ne tudjanak értünk feljönni. Azonban az Erzsébet-híd „elesett”, én pedig egy cellában töltöttem néhány kellemes órát – először, de nem utoljára. 2008-ban én és néhány társam voltunk azok, akik „savval és Molotov-koktélokkal akarták a melegfelvonulást megtámadni”.
Ez ugyan médiahazugság volt, de tény és való, hogy készültünk párszáz tojással az Andrássy úton egy üres, felújításra váró lakásban arra a menetre. Sorolhatnám napestig, hogy hányszor, hol, és milyen szervezet(ek) színeiben vittem vásárra a bőröm az ügyünkért, és van megannyi olyan, amiről nem is szólnék, mert nem kaptak el érte… Mindössze azért beszélek minderről, hogy ne gondolják, hogy egy fotelforradalmár kívánja az észt osztani lentebb.
A gondolataim első fele a mi táborunkkal foglalkozik. Az egyik legaggasztóbb és szomorúbb jelenség számomra a hiénák problémája. Nem tudok szebb szót találni ezekre az emberekre. Rendszeresen láthatóak ők nemzeti tüntetéseken, gyűléseken. Kigyúrt, izmos alakokról van szó, akik ide-oda kapkodják a fejüket prédára lesve. Nem a kidolgozott testtel van baj, sőt. Az a súlyos probléma, hogy ezek az emberek visszaélnek testi- és létszámfölényükkel, és még csak azt sem nézik, hogy ellenségbe, vagy bajtársba kötnek-e bele. Pusztán azért érkeznek az adott helyszínre, mert ott a várható agresszió szagát érzik.
Ma is volt szerencsém végigtekinteni egy jelenetet, ahogyan egy fotózó srác óvatlanul az egyik ilyen hiéna szemébe nézett, az pedig rögtön elkezdett előtte ugrálni, és elhordta mindennek. Ha a srác kiállt volna magáért, még azt is megcikkezhették volna ma az ellenségeink, hogy az ellentüntetők egymás fogát verik ki, míg a buzik vígan vonulnak. A legnagyobb probléma az, hogy ezek az alakok nem tartják be a legvégső szabályt, amit minden nemzetinek muszáj egyszerűen: a bajtársunknak nem árthatunk! Megannyi történetet hallottam, hogy ilyenek szétvertek egy srácot Kárpátia-koncerten, üveget törtek szét egy másik fején a Magyar Szigeten. Azok is ők, akik megdobálják sörösüveggel egy étterem fogyasztóit, mert a menet épp arra halad el, és „sokan vagyunk, erősek vagyunk, bármit megtehetünk”.
A viselkedésük, mozgásuk, ahogyan célpontra lesve tekintgetnek körbe-körbe, ostobán vigyorogva, az pontosan megvalósítja azt a mentalitást, amitől irtózik a magyar, mikor meglát egy horda cigányt. A probléma létező, és ahhoz, hogy ne mondhassák rólunk azt, hogy „ez a nemzeti oldal”, ahhoz ki kell a hiénákat szűrni, vagy meg kell őket fegyelmezni. Hogy ha más nem is, de legalább olyan fegyver lehessen belőlük, amely nem visszafelé sül el folyamatosan. Ehhez viszont szükséges, hogy ez téma legyen nálunk. Bízom benne, nem feszegetek túl nagy tabukat ahhoz, hogy leközöljék.
Egy mellékszál: Biztos vagyok benne, hogyha végre nem a hiénák adnák az ellenállás arcélét, hamarosan megjelennének a normális fiatalok igazi tömegei az oldalunkon.
Egy mellékszál: Biztos vagyok benne, hogyha végre nem a hiénák adnák az ellenállás arcélét, hamarosan megjelennének a normális fiatalok igazi tömegei az oldalunkon.
A rendőrökről…
Egyre több és egyre hangosabb volt a tábora azoknak, akik azt hajtogatták az elmúlt időkben, hogy „nosza, itt az idő, a rendőrök is lázadnak, verjük le együtt a kormányt!” A Jobbik is ezt a vonalat követi, és tőkét akar kovácsolni belőle, nyilatkozik, igyekszik jópofát vágni az egészhez. Nem tudom, hogy a mai atrocitások után ez változni fog-e, remélem, igen. De azt már a balhé előtt is elmondtam volna, sokad magammal egyetemben, hogy nem köthetünk szövetséget azokkal, akik a mieink, sőt a MI vérünket ontották. Ez egyszerűen képtelenség. Vagy a győzelemért bármit?
Nekünk a feladatunk a példamutatás, a nemes út, és akkor, de csakis akkor Isten is megsegít majd. Nem választhatjuk a könnyebb utat semmi szín alatt, egyrészt azért, mert helytelen, másrészt viszont azért is, mert ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, a rend bősz őrei könnyűvérű szövetségesek.
Egy pár sor a vonulásról. Nagyon remélem, hogy ezt minél több vonuló buzi olvassa el. A „homoszexuális közösség” igyekszik úgy látni és úgy láttatni, hogy az ellenük felszabaduló indulat kizárólag valamiféle aberrációból ered.
Egy pár sor a vonulásról. Nagyon remélem, hogy ezt minél több vonuló buzi olvassa el. A „homoszexuális közösség” igyekszik úgy látni és úgy láttatni, hogy az ellenük felszabaduló indulat kizárólag valamiféle aberrációból ered.
A felmerülő „érvek” a latens homoszexualitás, a szexuális kielégületlenség, esetleg testi elváltozások (kis szaporítószervek). Ez persze egyrészt remek „oltás”, másrészt viszont bizonyítja azt, hogy a médiában megjelenő homoszexuális illetők félállati létbe süllyedve vegetálnak, és nem kompetensek azon társadalmi kérdéseket illetően, amelyben annyira véleményformáló erőkké akarnak lenni.
Ugyanis, aki mindent a közösüléssel próbál megmagyarázni, az az anyagi világ tökéletes rabja, a mélyebb szellemi összefüggésekre pedig a rálátása nulla.
Arról nem is beszélve, hogy nem kéne messze menni olyan pszichológiai tanulmányokért, melyek a homoszexualitást sok esetben a nőknél való sikertelenségre és/vagy a nemzőszerv működési rendellenességéből eredő szégyenre vezetik vissza.
Másrészt ezek az emberek ne várjanak hasonló bánásmódot, mint ami egy igaz magyart megillet. Ezek az emberek nem magyarok. Na és nem azért, mert én azt mondom. Azért, mert a Himnusz alatt a magyar ember fel van öltözve, a keze pedig a saját csípője mellett nyugszik, és a magyar ember a magyarsághoz köthető zászlót lenget, szorongat, ha arról van szó. Előbb találnánk egy ilyen személy lakásán narkót, vibrátort, szivárvány-zászlót, mint egyetlenegy pici címert, vagy bármit, ami népe szeretetét jelezné.
Ezek az emberek először buzik, és csak aztán magyarok, ha egyáltalán. Egy normális embernél - még akkor is, ha homoszexuális - a nemi identitás nem ideológia, nem életforma, hanem pusztán állapot. Ha egy normális embertől megkérdeznénk: mi vagy te? – nem lenne az első húsz elsorolt fogalom közt az, hogy hetero/homo.
És EZ az, ami valójában irritálja az embereket, még akkor is, ha nem tudják ilyen jól kifejteni. Az élet nem az ösztönök kiéléséről szól. Akinek arról szól, az boldogtalanul és üresen távozik az árnyékvilágból, valószínűleg egy még sötétebb helyre. Mi, normálisak, pedig nem kérünk abból, hogy az általunk felépített kultúra helyét a semmitmondó szivárvány, drog, öncélú nemiség vegye át.
Scheer-Komjáthy Ádám