Csütörtökön Szentesre látogatott a hazaáruló böszme, hogy a kommunista erőd egyik megmaradt bástyáján parolázzon. Azonban nemcsak elkötelezett elvtársai, hanem jóérzésű hazafiak is várták Gyurcsány látogatását és egész napos meglepetésekkel készültek a saját bevallása szerint is éjjel-nappal hazudozó szemkilövetőt. Olvasónktól kaptuk a beszámolót, melyben kiderül, a nemzeti ellenállás vidéken is óriásit fejlődött, a pozitív változások egyöntetűen kivehetőek.
Zoom
A szentesi hazafiak között futótűzként terjedt a hír a hét elején, hogy az egyik legfőbb nemzetvesztő érkezik városukba. Sajnos sokan elfeledkeznek róla, hogy milyen iszonyatos és soha el nem évülő bűnöket követett el Gyurcsány, szerencsére azonban van még jó pár nemzeti radikális, akik igyekeznek jelezni, hogy nem felejtenek!
Zoom
Az egyáltalán nem demokratikus, mégis annak elkeresztelt szervezet, a Demokratikus Koalíció főnökeként tartott politikai hazugságairól előadást, illetve egész nap a Csongrád megyei városban rontotta a levegőt. Első állomásaként a piacra látogatott ki, ahol rengeteg idős ember, ezáltal követői fordulnak meg. A helyi öreg komcsik nem is hazudtolták meg magukat, végig a nyomában jártak a hazaárulónak, mintegy fényesre nyalva hátsó fertályát. Valószínű, hogy voltak köztük beépített emberek is, azonban sajnálatos módon sok volt az őszinte elvtárs is. Na de mielőtt a városba érkezett volna Fletó, rögtön Szentes határában szembesülhetett vele, hogy a településen nemcsak komcsik élnek, hanem hazafiak is, akik szembesíteni igyekeztek az embereket hőn szeretett diktátoruk bűncselekményeiről, hazaárulásairól. A következő szöveggel szembesült méregdrága autójában ülve: "Gyurcsány, te féreg, takarodj a közéletből végleg!"
Zoom
Délután 2-kor már egy kisebb csoport verődött össze a Kossuth téren, ahol sajtótájékoztatót tartott, de ekkor még nem történt semmi különös, a kirendelt civil nyomozókkal kölcsönösen fotózgatás folyt. Azért komikus jelenet amikor egy Szentes méretű kisvárosban próbálnak civilben elvegyülni a rendőrök, hiszen gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit a városban. Érdekes látvány volt viszont a Fletót körülvevő civil biztonságiak hada, mert kiderült, hogy ezek szentesi emberek. Felmerül a kérdés, hogy felbérelték őket, vagy maguktól, mondhatni elvtársi buzgalomból vállalták ezt a „megtisztelő” feladatot, mindenesetre mindkét eset szégyen. Javarészt egyébként volt rendőrökből állt a kis kompánia ami kísérte, ebből is látszik, hogy aki egyszer rendőr volt, főként ha nyomozó, azt nem könnyen engedi el a testület.
A főerőket azonban a délutáni fórumra tartogatták a hazafiak. Függetlenül attól, hogy nyílt fórumként lett meghirdetve a rendezvény, mégis előzetes regisztrációhoz kötötték a részvételt, amit mindannyian meg is tettek, és visszaigazolást is kaptak arról, hogy szeretettel várnak mindenkit. A helyszínre megérkező hazafiak azonban ismét szembesülhettek a hihetetlen módon eluralkodott kettős mércével, ugyanis az előzetes regisztráció ellenére, csak Gyurcsány elvhű követői léphettek be a rendezvényházba. Az akcióról, a beléptetés akadályoztatásáról videói is készült, amelyből egyértelműen kitűnik, mennyire is veszik komolyan a demokráciát, a hivatalosan "demokratikusnak" nevezettek.
A szentesi hazafiak nagyszerűen kiálltak igazuk mellett és végig fegyelmezetten viselkedtek, mintegy folytatva a március 15-én meghirdetett új nemzeti ellenállást.