Tovább gyűjtik a búzát a magyarok kenyeréhez. Most már évek óta hagyomány, hogy hazai és határon túli gazdák jótékony célra ajánlják fel a frissen betakarított termés egy részét. Ezt összekeverik, majd kisütik belőle augusztus 20-ára a magyarok kenyerét. A többi lisztet pedig rászorulók kapják meg. Évről évre megdől a rekord, az idén már 600 tonnát várnak a szervezők.
A külhoni magyarság több helyszínen gyűjti a búzát a magyarok kenyeréhez, ennek első állomása volt Neveletlenfalu. A nemzetiszínű lobogókkal feldíszített zsákok többek között Erdélyből, a Partiumból és Kárpátaljáról érkeztek.
Zoom
(Fotó: Sóki Tamás)
A Kárpát-medencében összegyűjtött búzából liszt készül, amit ebben az évben is Böjte Csaba szerzetes árváinak, és hátrányos helyzetű gyerekeket gondozó magyarországi, valamint határon túli szervezeteknek juttatnak el.
A jótékonysági program 2011-ben indult Pécsről. Az adományok mellett az összegyűjtött búzából készül augusztus 20-ra a magyarok kenyere. Az első évben a csonkaországi és határon túli magyarlakta településekről összesen tíz tonna búza érkezett, az idén már a 600 tonnát várnak a szervezők.
(Híradó nyomán)