Tárjátok ki szíveteket címmel vette kezdetét a Katolikus Karitász segélyakciója, amely adománygyűjtő programokat szervez és rászorulókat segít a téli időszakban és karácsonykor.
A nélkülözőkért indított ünnepi összefogásnak kettős célja van: ünnepé tenni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapok terheit – mondta a szervezet országos igazgatója a segélyprogram sajtótájékoztatóval és adományok átadásával egybekötött elindításán Budapesten. Az eseményen részt vett Mádl Dalma, a Karitász jószolgálati nagykövete is.
Az adventi adománygyűjtési akciókba több módon is be lehet kapcsolódni: az 1356-os adományvonal hívásával, pénzadományokkal, tárgyi adományokkal a kijelölt gyűjtőpontokon és minden egyházmegyei karitász központban.
A segélyszervezet december 23-ig a Szent István-bazilika előtti téren és november 30. és december 6. között a Vörösmarty téri adventi vásáron is adománypontot működtet.
(MTI)