A lovagkor elevenedik meg szombaton Száron, ahol a Vértes Történelmi Hagyományőrző Ifjúsági Egyesület tart tavaszi fegyvermustrát, fegyvernök- és apródpróbát.
A fesztiválon az érdeklődők megismerhetik, mit kellett tudnia egy lovagnak, egy fegyvernöknek és egy apródnak, miképp adtak számot az ifjak tudásukról a tapasztalt lovagok előtt - közölték az MTI-vel a szervezők.
A látogatókat Kinizsi Pál, Mátyás és Toldi világa várja a Tatabánya közelében fekvő településen. Bemutatják a puskapor európai megjelenése előtti fegyvereket, harcmodorokat és viseleteket, a gyerekeket történelmi játszóházzal és vetélkedőkkel szórakoztatják.
A hagyományőrző egyesület 2007 nyarán alakult, alapítói évek óta foglalkoztak kézművességgel, íjászattal, lovaglással, történelmi kutatómunkával. A szervezet magját az apródcsapat alkotja, amelynek tagjai hetente részt vesznek az egyesület által szervezett íjász szakkörön, szablyavíváson, ahol elsajátíthatják a középkori, illetve újkori harcmodort.
(MTI)