Rekorddöntésre készül idén a Csabai kolbászfesztivál: a négynapos hétvégén zajló rendezvény csúcspontjának számító hagyományos kolbásztöltő versenyre csaknem 600 csapat jelentkezett.
Mint ahogy Vad Péter, a fesztivál sajtóreferense az MTI-nek kedden elmondta, a szárazkolbászok nemzetközi versenyére is tucatnyi tétel érkezett már egyebek mellett Erdélyből, Csehországból, Szerbiából és Németországból.
A szárazkolbászverseny zsűrizése október 23-án délelőtt lesz a békéscsabai Városi Sportcsarnok melletti területen, ahol a szakmai és a médiazsűri mellett idén közönségzsűri is leadhatja voksát a legjobbnak tartott kolbászokra. Az eredményhirdetést csütörtök délután, a fesztivál hivatalos megnyitója után tartják.
Az október 23. és 26. között megrendezendő békéscsabai fesztiválon nem marad el az ifjúsági kolbászkészítő verseny sem, amelyen magyar diákok mellett mexikói, thai, japán, német és olasz fiatalok is részt vesznek. A sajtóreferens kiemelte: a szervezők célja, hogy a csütörtöki versengést is felemeljék a szombati kolbászkészítő verseny szintjére.
A kolbásztöltők a hosszú hétvégén egy harmadik versenyen is megmérethetik magukat: idén is megrendezik a város híres kolbászkészítője tiszteletére a Krajcsó Pál-emlékversenyt.
A gasztronómiai programok sorát gazdagítja a vasárnap negyedszer megrendezett töltöttkáposzta-főző verseny is, amelyen bográcsban kell elkészíteni a hagyományos ételt.
A kolbászfesztivál vendég városaként idén az erdélyi Gyergyószentmiklós mutatkozik be Békéscsabán. Hagyományteremtő szándékkal pedig kiemelnek egy hazai borvidéket is: a hosszú hétvégén az Egri borvidék boraival ismerkedhetnek a résztvevők.
A négynapos rendezvényen disznóvágás-bemutatók, családi foglalkozások, bábelőadások, gyermekjátszók, valamint hungarikumokat bemutató, kóstoltató és árusító sátor is várja az érdeklődőket.
(MTI nyomán)