A katonai kórházakat, az első világháborút jellemző orvoslást és a tábori lelkészetet bemutató kiállítás megnyitójával szerdán kezdetét vette Veszprémben a Gizella-napok programsorozata.
Márfi Gyula érsek arról beszélt, hogy bár a háború rettenetes dolog, Isten kegyelme a háború borzalmai közepette is érvényesülhet, és az ember hasznára fordulhat a harcok alatti megpróbáltatás is.
Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője elmondta, hogy a rend alapítója, Istenes Szent János megjelenítette a gyógyításban az irgalmat, így a rend tagjai ennek jegyében jelentek meg a harcokban a betegek mellett, tudva azt, hogy az emberi közelség mindennél fontosabb.
Kozma Imre felidézte, hogy 1650-ben alapították az irgalmasok első kórházát, amelyet 13 másik intézmény követett. A szervezett gyógyítás magalapozói az irgalmasok voltak, és ezen örökséghez a mai szakemberek is örömmel nyúlnak vissza - szögezte le a rend magyarországi vezetője.
Kapronczay Károly történész elmondta, hogy az első világháborúban a monarchia 3,8 millió katonája vett részt, közülük 2 millióan magyarok voltak.
A történész hozzátette: a kiállítás érdeme, hogy azt a háború idején tapasztalható egyházi szerepvállalást mutatja be, amelyről sokáig nem lehetett beszélni.
A fotóarchívumok és korabeli dokumentumfilmek anyagából illusztrált kiállításon megtekinthető többek között a szarajevói merénylet előtti utolsó pillanatokat megörökítő film, látható több katonai és ápolói viselet, miseruha és kiállították IV. Károly király kelyhét is. Az emeleti kiállítótérben pedig a korabeli orvoslás kellékei láthatók, például számos fogászati eszközzel megismerkedhetnek a látogatók.
A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben látható kiállítás október 31-éig tart nyitva.
(MTI)