Dr. Morvai Krisztina EP-képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzetközi jogász várhatóan a hétvégén egy busznyi jogvédelemre szakosodott jogásszal és aktivistával lépi át a gúnyhatárt.
A jogvédők nem titkoltan azzal a céllal érkeznek Székelyföldre, hogy a jogtiprással szemben a nemzeti jogvédelem eszközeivel lépjenek fel. A Beke István és Szőcs Zoltán ellen folyamatban levő önkényes és elfogadhatatlan büntetőeljárás, közéleti szereplők kitiltása is mutatja, hogy Románia a jogállamiság látszatával is szakított, a székely-magyar közösség pedig még sosem volt ennyire kiszolgáltatott a román sovinizmusnak, mint napjainkban. A jogvédőkkel tart Jánossy Mária, a Los Angeles-i Magtár Magyar Klub vezetője is.
Zoom
Frissítés: Magyarellenes jogsértésekről várnak bizonyítékokat a jogvédők
Dr. Gaudi-Nagy Tamás írja:
2016. március 13-19 között Székelyföldön teljesítünk egy emberi jogi monitorozó körutat dr. Morvai Krisztina független EP-képviselővel, nemzeti jogvédő bajtársunkkal és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászaiból, szakértőiből és médiamunkatársaiból álló delegációjával. Az út célja a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét, illetve egyéni és közösségi jogaik érvényesülését gátló körülmények felderítése, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálása és a jogokért való kiállás erősítése. A misszió végén széles körben terjesztendő emberi jogi jelentést és tényfeltáró dokumentumfilmeket készítünk. Két helyszínen nyilvános fórumot is tartunk: Marosvásárhely - március 14., 19.30; Kézdivásárhely - március 16., 19 óra, részletek a plakáton. Több helyszínen zárt szakmai megbeszéléseket tartunk jogvédőkkel, jogsértettekkel és autonomistákkal.
Ma a Székely Szabadság Napján különösen fontos tudatosítani, hogy az erdélyi magyarságot és székelységet megilletik az egyéni és közösségi jogok, az önrendelkezés, ezért ezúton is sok sikert kívánunk a Székely Nemzeti Tanács mai marosvásárhelyi autonómiát követelő rendezvényének és kívánom, hogy minden magyar-székely testvérünk Erdélyben mielőbb élvezhesse az őshonos nemzeti közösség tagjaként őt megillető egyéni és közösségi jogokat! De ezért sokunknak kell sokat tenni!
Ezúton kérem székelyföldi honfitársainkat arra, hogy aki tud beszámolót és hiteles bizonyítékokat szolgáltatni magyarellenes jogsértésekre, hátrányos megkülönböztetésre, az munkánk segítése érdekében küldjön nekünk erről tényekkel, adatokkal alátámasztott tájékoztatást az njsz@nemzetijogvedo.hu és a krisztina.morvai@europarl.europa.eu drótpostacímekre.