Szeretettel hívnak mindenkit 2016. május 1-jén (vasárnap) 18 órakor a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetem következő rendezvényére a Szabó Dezső Katakombaszínházba (Budapest, Szabadság tér 2.).
„Korunk pestise: az érrendszeri betegségek” címmel prof. dr. Horváth István és dr. Tóth Csaba Attila fognak előadást tartani.
Prof. dr. Horváth István találmányát, mely az érrendszeri betegségek kezelésében egyedülállónak számít, 2005-ben Genfben a találmányi világkiállításon a zsűri aranyéremmel ismerte el, addig itt, Magyarországon elítélte a Fővárosi Törvényszék Horváth Istvánt, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, aki mintegy 40 évig vezette az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet (OBNI) szerológiai osztályát.
A professzor a világon elsőként fedezte fel azt az anyagot, amivel hatékonyan gyógyíthatóak a szív- és érrendszeri betegségek. Találmányát eddig nem tudta engedélyeztetni, a szert saját magán próbálta ki, majd a híre szájról szájra terjedt, a világ minden tájáról jártak hozzá a „csodatévő” anyagért. Egyesek szerint az egyik legnagyobb gyógyszergyártó cég áll a meghurcoltatása mögött.