A Jobbik Ifjúsági Tagozat 2017 után ezúttal is a magyar tenger partján, Keszthelyen rendezi meg sorrendben nyolcadik nyári táborát. A tavalyi pozitív visszajelzéseket tapasztalva nem volt kérdés, hogy ismét az impozáns, de jól megközelíthető helyszínt válasszuk seregszemlénk otthonául.
Idén a közösségépítő programokra, egymás minél jobb megismerésére helyezzük a hansúlyt, kiemelt figyelmet fordítva az utóbbi időben hozzánk csatlakozók százaira is. Mindezek mellett természetesen olyan hagyományos elemek is színesítik majd az eseményt, mint a balatoni strandolás, a főzőverseny, a sportnap vagy épp egy borkóstoló. A résztvevőket szervezett programokon túl nagyszerű közösség, felejthetetlen élmények, új ismeretségek, barátságok várják.
Hogy minél többek vehessenek részt táborunkban, a barátságosság a rendezvény légkörén túl a részvételi díj mértékére is jellemző lesz. A jelentkezési lehetőségről és a programokról további információkat a jobbikit.hu/tabor oldalon találhatnak az érdeklődők, a táborra regisztrálni szintén itt lehet - írják a szervezők.