Novemberben minden hétvégén darulesre várja a természet kedvelőit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága, amely szezonzáró szakvezetéses túrát is szervez a szarvasi állatparkban, és Márton-napi programmal is kedveskedik a családoknak – tájékoztatta az intézmény közleményben az MTI-t.
Novemberben minden szombaton 14.30-kor kezdődik a darules a kardoskúti Fehértónál, ahol napnyugtáig lehet megnézni az éjszakázóhelyre behúzó darvakat és nagy lilikeket. A Kardoskúti Fehértó évszázadok óta olyannyira kedvelt természetes megálló a darvak számára, hogy olyankor is leszállnak itt, ha nincs víz a mederben.
A darvak esti behúzása az éjszakázóhelyre igen látványos. Mielőtt a tóra leszállnának, előbb annak 3-5 kilométeres körzetében, előgyülekező-helyeken csoportosulnak. Amikor már majdnem teljesen besötétedik, egyszerre több ezer daru hangos krúgatásokkal behúz a tóra.
A madarak egészen az első kemény hidegekig, illetve addig maradnak Magyarországon, amíg táplálékot találnak a környező kukoricatáblákon. Ha útra kelnek, igen hamar, egy-két nap alatt elérik az észak-afrikai partokat. Enyhébb teleken előfordul, hogy sok daru nem megy tovább, hanem a Dél-Alföldön tölti a hideg évszakot.
Most vasárnap délelőtt Szunnyad a park címmel szezonzáró szakvezetéses túrát tartanak Szarvason a Körösvölgyi Állatparkban. Megfigyelhető lesz a dámszarvas bika barcogása, amelyet olykor még megtör az állatpark gímszarvas „királyának” bőgése.
Boróka és Liza, a park rókái már téli bundát öltöttek, ahogy az európai bölények is elkezdték növeszteni a vastag, téli szőrzetet – olvasható a programajánlóban.
November 9-én, szombaton Márton-napi kézműves foglalkozásokat és egy Sinka István életéről szóló előadást szerveznek a Bihari Madárvártán. Ugyaninnen indul szakvezetéses túra, amely során a vadludakat lehet megfigyelni 10 és 12 óra között, amikor a környező falvakból visszatérnek inni és pihenni a Begécsi- vagy az Ugrai-halastavakra.
Idén a meleg ősz miatt később kezdtek beáramlani a területre az északon költő vadludak. Első csapataik október 20-a körül, mintegy háromhetes késéssel jelentek meg. A vadludak legnagyobb tömegét a nagy lilikek alkotják, melyekből október végén 4-5 ezer példányt figyeltek meg a nemzeti park területén.
A várható lehűléssel számuk november elején jelentősen megnövekszik. Emellett mintegy 2000-2500 nyári lúd is tartózkodik a térségben, és 15-20 rétisast is láttak a természetvédelmi szakemberek a tavak környékén.
November utolsó hétvégéjén közös adventi készülődés és játszóház lesz Biharugrán. Részletes információk a nemzeti park honlapján olvashatók.