Bár a 3 ezer gárdistából csak pár száz jelent meg szervezetten, ezer rendőrterrorista is csak órák alatt, extra erős könnygázzal tudta kiszorítani őket az Erzsébet térről.  A hazafiak többször vissza is verték az őket törvénytelenül megtámadó, állig felfegyverzett páncélos hordát, elvettek jó pár gumibotot, tonfát, rádiót és sisakot, s azokat a Gödör feletti medencébe dobálták. Bajnaiék pribékjei békésen demonstráló magyarokat, köztük  több nőt is kegyetlenül bántalmaztak. A libatolvajt az áruló Fidesz is támogatja, hiszen nem emelte fel a szavát a törvénytelen ítélet, és több tucat sebesülést okozó ÁVH-s terror ellen, sőt Rogánék a Szabadság téren piszkítottak bele az ügybe.

A bűnük: leültek a fűre és összekapaszkodtak - ezért szadista módon egy méterről fújták le őket
Ha jövő héten több gárdista jön... A szellemet már nem lehet visszazárni a palackba, a Jobbik akár meg is nyerheti a következő választást, hiszen az áruló Fidesz lapít, Rogánon keresztül pedig még segítette is a terroristakormányt, míg Vona Gábor beállt a tüntetők közé ("bűne" egyébként az volt, hogy leült a fűre a gárdisták társaságában).
Több, az adófizetők pénzén bűnüldözés helyett bűnpártolást folytató illetve bűnelkövető rohamdroid estére elgyengült, sőt hála Istennek rosszul lett, egész egységeket kellett leváltani. Legközelebb Türkménisztánban tiltanak be reflexszerűen tüntetéseket, a cionista Libajnai-rezsim után. Amely törvénytipró, terrorista. A törvényességért szót emelő magyar hazafiakra vidékről is erősített droidokat küld, közben cigányhordák országszerte akadálytalanul fosztogathatnak.

Bajnaira, Benczére, Gyurcsányra és a velük kollaborálókra börtön vár. Folyamatos frissítés alább.
Rendőrkutyák, és szadista robotok - tekintse meg a videót alább!
 (Jobbik Hírpótló nyomán Kuruc.info)
Gyakorlatilag hadiállapotnak megfelelő körülmények uralkodtak ismét Budapest utcáin. A hidak lezárva, Kossuth tér körbekordonozva. A cionbolsevik őrület, azaz végvonaglás folytatódik, s egyre agresszívabb a hatalom, igaz, mást nem tehet ő sem, hisz mi is napról  napra erősebbek vagyunk. Budaházy letartóztatása és terrorizmussal való megvádolása után a Gárdát is fel kívánja oszlatni a hatalmát féltő rablóhorda, miközben a Zsidesz a háttérből segít rá az ügyre.
Gyakorlatilag miattuk, pontosabban Rogán Antal miatt nem tüntethetünk ma az eredeti helyszínen, a Szabadság téren. Mivel a rendőrség a Bazilika elé bejelntett tüntetést is betiltotta, dacára annak, hogy e lépésük jogellenes, az erről szóló tiltó határozatot átadták Zagyva György Gyulának, a HVIM elnökének. Gonda László már korábban bejelentett egy tüntetést a Kossuth térre, így a tüntetők arra próbáltak irányulni, ám azt is betiltották. Újabb helyszínnek a Vértanúk tere lett volna jó, oda 19 órától volt engedélye szintén Gonda Lacinak, ám ezt a helyszínt is előbb kiürítették, majd körbekerítették a droidok. Viszont, spontán módon tüntetés alakult ki a Deák téren és környékén, ahol a tömeg most is csatázik az ávósokkal.
A résztvevőknek ajánljuk átolvasásra az Ellenállók Kiskátéját
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyeletes telefonszáma: 06-30-549-41-67.
23.36: A legfrissebb értesülés szerint 216 harcost hurcoltak el a rezsim alkotmányt és törvényességet semmibe vevő szolgái.

23:18: A Gyorskocsi utcai fogda előtt körülbelül 40 ember gyűlt össze; a hangulat békés, mindenki várja a fejleményeket. A fogdában jelenleg is bent tartózkodik Morvai Krisztina és ifj. Hegedűs Loránt; ezekben a percekben érkezett meg Szegedi Csanád EP-képviselő és Szabó Gábor pártigazgató, országos választmányi elnök.Tudósítónknak az Ombudsmani Hivatal munkatársai megerősítették, hogy az előállítottakat nem bántalmazták, közülük egyetlen személy sem emelt panaszt az eljárás körülményeire. Információink szerint a fogvatartottak egy órája kértek enni, mely kérésüknek eleget is tettek. A fogdában kaszinó hangulat uralkodik. Az Ombudsmani Hivatal munkatársai személyesen találkoztak Vona Gáborral, akin nem találtak semmilyen külsérelmi nyomot, illetve a pártelnök sem panaszkodott erőszakra. (Barikád)
22.38: Információink szerint most zajlik Vona Gábor meghallgatása. Talán a kihallgatás után szabadon engedik a Jobbik elnökét. A kihallgatási procedúrán átesett gárdisták ellen szabálysértési eljárást indítanak.
Ifj. Hegedűs Loránt tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy sikerült elérnie, hogy lelkészként beengedjék őt a fogdára. Bővebb információkkal később fog nekünk szolgálni
Morvai Krisztina, mint EP képviselő és mint emberi jogvédő elindult a Gyorskocsi utcába. (Barikád)

 
22.30: A cigányhordák országszerte, akadálytalanul rabolnak, lopnak, gyilkolnak, a rendőrség nem tart fenn rendet, hanem a törvényességért tüntető hazafiakat terrorizálja.
22.00: Ifj. Hegedűs Loránt tájékoztatta a Barikád.hu-t arról, hogy sikerült elérnie, hogy lelkészként beengedjék őt a fogdára. A legfrissebb értesülések szerint mintegy 130 fogvatartott van jelenleg a Gyorskocsi utcában. (Barikád)
Vona Gábor kiemelése és letartóztatása képekben, kommentár nélkül:




21.30: Szabó Gábor, a Jobbik választmányi elnöke is az utcákon van még, tudósítónk szerint arca piros a könnygáztól. Szegedi Csanád elindult Miskolcról a fővárosba, Vona Gábort pedig ütlegelték az ávósok miközben kiemelték, miután a gárdisták keményen a védelmére keltek - tudta meg szerkesztőségünk.
21.22: A Rákoczi úton egy kisebb csoport elállta az utat, ám a droidok tovább kergették őket a Blaha Lujza tér felé. Tüntetők kisebb csoportjai mászkálnak még a Belvárosban, a mai megmozdulás lényegi része azonban a jelek szerint véget ért.
21.20: Az a 30 fő, aki az Erzsébet téren ült már elhagyta a helyszínt, a pártpribékek elengedték őket. (SZKR)
21.05: A Hír tv szerint a békés tömeg szétverésével "lassan helyreáll a rend az Erzsébet téren". Évek óta nincs rend az országban, de a narancssajtó munkatársai megnyugodtak. Akár Rogán is beolvashatta volna ezt a hírt, ebben a formában.
21.00: Több embert már nem tudnak bevinni, mert megteltek a fogdák. Így az Erzsébet téren várakoznak a rabszállítók.
20.40: Exkluzív:  Szerkesztőségünknek sikerült megtudnia megbízható forrásból, hogy a Gyorskocsi utcai fogdában kb. nyolcvan harcost tartanak fogva, verés nincs. Vona Gábor jól van, pártelnöki teendőit átadta a választmány elnökének, Szabó Gábornak. (Kuruc.info)
20.35: A tömeg is és a rendőrök is kettéváltak. A rendőröket megdobálják rendesen. A rendőrautókon kívül autók nem sérültek meg. (SZKR)
20.30: Amikor elvisznek valakit, hangos: Adjon az Isten! -nel búcsúzik, a többiek pedig: Szebb Jövőt!-tel köszönnek el. (Szent Korona Rádió)

20.20: A tömeg jelenleg a Károly körúton van, a sünök az Astoria felé terelik őket.
20.00: Egy kamerás ávósautót jól megdobáltak a hazafiak. A Deák téren ismét kezdenek gyülekezni a hazafiak, ahol a Barikád.hu információi szerint háború van. Állítólag eddig kilenc hazafi került a kórházba életveszélyes sérülésekkel.
19.40: Elképesztően brutális módon szorították ki a Deák térről a hazafiakat. Könnygázt fújtak rájuk, majd berohantak és össze-vissza verték őket, aztán megbilincselték a gárdistákat. A téren mintegy 50 hazafi maradt, ők most ismét leültek és maradni próbálnak.
19.33: A tüntetők megrohamozták azt a furgont, amelyikbe betették Vona Gábort, az ávósok visszaszorították őket. Végül Vona Gábort külön kocsival és külön rendőri felvezetéssel vitték el. A kiemelt emberek a József Attila utcában várnak.
19.30: Az ávós pribékek kiemelték és elvitték Vona Gábort. A hatalom, a Zsidesz hathatós segítségével nyílt leszámolásba kezdett a fővárosi utcákon. Ezekben a percekben a csicskasereg újra könnygázt készül bevetni a hazafiak ellen. (Kuruc.info)
19.20: A Zsindex szerint egyik tudósítójukat megrugdosták az Erzsébet téren. Úgy kell neki, miért kell folyton magyarellenes cikkeket közétenni a munkahelyén...
19.10: A Szent Korona Rádió videóit készítő operatőrt lefújták könnygázal, majd összeverték, mentő vitte el. Az összecsapások helyszínén van Vona Gábor is, a Jobbik elnöke.
19.00: Megérkezett az erősítés a droidoknak, újabb csapatok személyében. A hazafiakat az Astoria felé próbálják meg tolni, nem sok sikerrel. Megpróbálják felráncigálni a gárdistákat a földről, vagy esetleg kivonszolni őket, ez sem igazán akar sikerülni nekik. Egy idős bácsit és egy leányzót sikerült kirángatniuk, valamint két gárdistát. A kiemelt személyeknek megalázó módon kamerába kell mondaniuk a nevüket. A csatatérre már nem fér el több ávós, s így patthelyzet van kialakulóban. A hazafiak között van Toroczkai László és Zagyva György Gyula is, akiket még nem sikerül elkapniuk a zsaruknak. A droidok közben ismét nevetségessé teszik magukat, könnygázt fújtak be, majd a tömegbe rohantak, hogy vélhetően kiemeljenek valakit, ám a szél visszafele fújta a gázt és saját maguk kerültek bele a könnygázfelhőbe. Könnyezve, köhögve hátráltak vissza a sorfalig. (SZKR - Kuruc.info)
18.50: Újabb sündőri előrenyomulás, a földről szedik fel a gárdistákat, mindenkit ütnek-vernek. Magyarország és rendőrsége mélyen a dél-afrikai színvonal alatt. (Kuruc.info)
18.40: A megvezetés és a szolgálati idő alatt folytatott agymosás eredménye: a Barikád egyik tudósítója egy magasabb rendfokozatú rendőrrel beszélt, aki elmondta, hogy a cél az nemes, de nem ez lenne a módja. Szerinte be kellett volna jelenteni. Nem esik le neki, hogy ma MINDEN bejelentett tüntetést betiltottak.

18.40: Mintegy ezer hazafi állt fel a sorfallal szemben, a tömeg egyre sikeresebben áll ellen a sündőrök terrorjának. A Szent Korona Rádió tudósítója több sisakot és gumibotot látott a közeli vízbe berepülni, amit vélhetően az ávósoktól vett el a tömeg. Voltak akiknek a csicskáknak kiosztott szőlőcukorból is sikerült zsákmányolni. Előfordult, hogy 10-15 egyenruhás pribék neki akart rontani a tömegnek, hogy kiemeljenek valakit, ám visszaverték őket. A harci kedv nem lankad, sőt. A Szent Korona Rádió tudósítóját – dacára annak, hogy felmutatta sajtóigazolványát – gumibottal elverték a droidok. A bevetett könnygáz ismét csak a már jól megismert erősebb fajta paprika spray. Emiatt aztán kissé hátrál a tömeg, ám újra és újra visszatér az eredeti helyére. Több földön fekvő hazafi fejébe is belerúgtak a pribékek, egyre több vérző embert lehet látni.(SZKR nyomán)
18.30: Összecsaptak az ávósok a tömeggel, köveket és palackokat dobál a tömeg a sündőrök felé. Az egyik embert gumibottal úgy fejbe verték a rendőrök, hogy a mentők vitték el vérző fejjel. Megjelent a vízágyú is. Most épp a  Deák tér füves részére szorították a tüntetők egy csoportját. Közben a droidok folyamatosan könnygázt vetnek be, a sajtó munkatársai pedig a Gödör fölötti tó vizén gázolva próbálják követni az eseményeket. (SZKR nyomán)
18.25: A tömeg azt skandálja: "Budaházy!"
18.20: Egy 15 méternyi sugarú körben mintegy kétszáz hazafi nyomorog, miközben egyre közeledik a rendőrsorfal. Az ávósok elkezdték fújni a könnygázt is. A tér másik oldalán, a cionisták egyenruhás bérencei megpróbáltak kiemelni pár gárdistát, de tömeg odament és visszaszerezte őket. Két férfi rosszul lett, őket némi huzavona után el tudták látni a mentősök. A Nádor utcában a droidok körbekerítettek egy esküvőt is, a résztvevők csak rendőri kísérettel hagyhatják le a helyszínt. A nap hősei egyértelműen a gárdisták, akikre most már biztos kijelenthetjük, nyíltan vadászik a rothadó köztársaság jól fizetett egyenruhás csőcseléke. A mai nap célja egyre egyértelműbb: a hatalom – a jogellenes bírói döntés után – most az utcán is érvényt kíván szerezni akaratának, ami nagyjából így foglalható össze: a gárdistáknak még az írmagját i s ki kell irtani a magyar közéletből. Az egyenruhás pribékek pedig készséggel teljesítik a parancsot, és ezt már nem lehet kimagyarázni azzal, hogy a rendőröknek nem volt más lehetőségük. Igen, lehet, hogy nem volt, de ez nem igazolja az agresszív fellépést, a tahó beszólásokat és azt, hogy a lábuktól, hajuktól fogva ráncigálják el a Magyar Gárda egyenruhájában levő hazafiakat. Most már nem egy nevesincs parlamenten kívüli párt szervezetéről van szó, hanem egy olyan politikai szerveződés tagjait hurcolják meg, aki a kormánypárttal megegyező támogatásnak örvend. Talán ez is a bajuk vele...Mindenesetre a mai napot is felírhatjuk az el- és leszámolni való bűntények közé, ahol az egyszerű rendőr, aki ma részt vett ebben a gyalázatban is el kell majd számoljon: miért kell gyűlölni a magyarokat parancsteljesítés közben? (SZKR nyomán)
 

Fűre lépni tilos - ez a büntetés...
17.40: Erzsébet térről jelentjük: A rendőrök verik a gárdistákat! Akinél Árpád-sávos zászló volt, elvitték. Potyka bácsi ('56-os hős, gárdista) a gárdisták között ül a földön. Ha őt is kiemelik, hatalmas botrány lesz, ugyanis társai között nagy tiszteletnek örvend. A földön ülő gárdistákat feltépik az ávósok, sokukat a lábuktól fogva vonszolnak el a barbár horda tagjai. Mikor fognak a cigányokkal is így bánni az ávósok? tudósítónk szerint egyértelmű a provokáció a rendőrség részéről. A József Attila utcában falhoz állítottak több Magyar Gárda tagot, onnan viszik el őket. A Deák tér bal oldalán már felállt a sorfal, oszlatás lesz. (Barikád nyomán)
17.40: Az ávósok elhagyták a Nemzeti Kávézót, az épület előtt állnak. Azt még hallani lehetett, ahogy mentek kifelé: "Toroczkait ne engedjétek ki". Embervadászat a "demokratikus" Magyarországon! (SZKR nyomán)
17.30: Elhangzott a felszólítás, hogy hagyják el a területet. A gárdisták a füvön ülnek és egymásba kapaszkodnak, az ávósok egyenként emelik ki a tüntetőket, a helyszínt - az Erzsébet teret - körülzárták. Vértanúk terét ezekben a percekben ürítik ki és kordonozzák körbe.
17.23: Több tüntető a Deák téren gyülekezett spontán módon. A Gödörnél pedig Kiss Róbert, a Gárda főkapitánya gyűjtötte maga köré a bajtársait. A gárdisták felvették a mellényeiket, velük szemben felsorakozott az ávósok hada, hogy oszlatni induljon. Az emberek a Gárdát éljenzik, akik egymásba kapaszkodva ülnek a földön, készek felvenni a harcot a rendőregyenruhába bújt terroristákkal. (Kuruc.info)
16.43: Gonda László ezekben a percekben írta alá a Kossuth téri tüntetésének betiltó határozatát, így egyetlen mentsvára maradt a hazafiaknak: a Vértanúk tere. Itt 19 órától van bejelentve tüntetés Tudósítónk szerint a Kossuth teret ellepték a rendőrök, felálltak láncban, egymástól kartávolságnyira. Becslése szerint legalább 300-an vannak, míg arrafelé körülbelül 5 tüntető kinézetű járókelő lézeng. A tér közelében várakoznak a rabszállítók is, hátha lesittelhetnek még néhány hazafit. (Szent Korona Rádió)
16.35: Gaudi-Nagy Tamással folytat telefonon megbeszéléseket Zagyva Gyula. A betiltó határozatot nem írta még alá, de Gonda Lászlónak elfogadott, bejelentett tüntetése van a Kossuth téren, ezért - a Bazilika megközelíthetetlensége miatt, a demonstrációt ott fogják megtartani. A gárdistákat a Bazilikánál annak ellenére vegzálja a rendőrség, hogy nem egyenruhát, hanem fekete nadrágot és fehér inget viselnek.
A Nyugatinál szintén igazoltatások vannak. Mindenkit igazoltatnak, akin fekete póló vagy más "szélsőséges, náci, terrorista" nézetek vallására utaló jel van. (Szent Korona Rádió)
16.30: A Nemzeti Kávézóban Zagyva Gyula és Toroczkai László társaságában üldögéltek a HVIM tagjai, hogy majd 17:10-re kimenjenek a Bazilikához. Megjelent 5 civil ruhás ávós és közölték, hogy igazoltatás lesz, majd pár percre rá egy osztag biorobot is megérkezett erősítésnek. A sündőrök felszólították Zagyva Gyulát, hogy fáradjon ki a Nemzeti Kávézóból, amire ő nem volt hajlandó. Így a rendőrök még egy osztaggal megerősítvén magukat méltóztattak átadni a betiltó határozatot, amit a HVIM első embere éppen olvasgat, és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvédjének megérkezéséig nem is fogja aláírni. Az ügyvéddel együtt döntik majd el, hogy elfogadják-e a betiltó határozatot. (Szent Korona Rádió)
16.00: A Bazilikát teljesen körülzárták, ott most mintegy két tucatnyi tüntető tartózkodik. A helyszínen és környékén rengeteg a sündőr, mindenkit igazoltatnak, meglehetősen taplón viselkednek, azaz hozzák a szokott formájukat, ráadásul a turistákat sem kímélik. Tudósítónk megfigyelte, hogy amint észrevesznek valakit, hogy bármilyen nemzeti jelképet visel, legyen az egy nemzetszínű pánt a hajban, azonnal igazoltatják az illetőt. (Kuruc.info)
15.00: A rendőrség honlapján megjelent tájékoztatás szerint az ÁVH betiltotta a Szent István térre bejelentett tüntetést is. A szervezők, mivel erről semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak, megtartják a rendezvényt. Íme a sündőrség indoklás nélkül tájékoztatója:
"2009. július 4-én 10 óra 30 perckor bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra egy magánszemélytől a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében, miszerint demonstrációt kíván tartani a Budapest V., Szent István téren a Bazilikánál 17 óra 5 perctől.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen és időpontban történő megtartását a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 8. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján megtiltja. BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁL"

A hivatkozott törvénycikkely szövege a következőt mondja ki: Ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a rendőrség a bejelentésnek a hatósághoz való beérkezésétől számított 48 órán belül a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen, vagy időben való megtartását megtilthatja.
Na már most: a Bazilika előtt sem népképviseleti szerv, sem bíróság nem található, a téren nincs közlekedés. Akkor miért tiltották be – kérdezhetnénk naivan, a választ persze mindenki tudja. Mert nekünk tüntetni nem szabad, csak a zsidóknak, buziknak és a cigánybűnöző hordáknak van joguk ilyesmikre. Az ötvenes évek hangulatát egyre tökéletesebben felidéző ÁVH azt is kijelentette, a fellépéshez elég az is, ha valaki a Magyar Gárda egyenruhájában jelenik meg. Nyílt hadüzenet a hazafiság ellen, a Magyar Köztársaság általunk fizetett rendőrsége részéről. A tiltásról szóló határozatot egyébként nem kézbesítették a szervezőknek. A tüntetés megakadályozása az ÁVH részéről teljesen jogellenes, ám tudjuk, ez zavarja őket a legkevésbé.
14.00: A Bazilikát ellepték az egyen- és civilruhás rendőrosztagok. Nagy erőkkel folyik a kordonozás. A rendezvény szervezői még el sem kezdtek készülődni, máris kordonok veszik körül a Bazilika előtti teret - mondta rádiónknak Kiss Róbert, a Magyar Gárda kapitánya. (Szent Korona Rádió)
13.00: Általános helyzetkép: Az Egerből induló Gárda-buszt feltartóztatta a rendőrség, nem is akarják tovább engedni őket. Ezen feldühödve több száz hazafi indult el vidékről személyautókkal a fővárosba - tájékoztatta a Barikádot Kiss Róbert, a Gárda főkapitánya. Az ORFK-n kijelentették, hogy a Magyar Gárda egyenruhás tagjait a mai napon előállítják. Volner János, a Gárda szóvivője tájékoztatta őket, hogy a bírósági ítélet a Mozgalom tagjainak ruházatára nem terjed ki és feljelentette Bencze Józsefet, az országos rendőrfőkapitányt, a Btk. 225. §-ba ütköző hivatali visszaélés bűntette miatt.
A Barikád tudósítója a Bazilika környékén tartózkodik és elmondta, hogy egyáltalán nem lát rendőrt a környéken, mozgásban is csak egyetlen csapatszállítót vett észre. Egyelőre. (Barikád nyomán)
Napközben: ma Budaörsön tartott tagtoborzót a Magyar Gárda. A cionistákat hűen kiszolgáló ávós csicskák, azonban elvitték a Gárda századparancsnok-helyettesét. Mint az közismert, a Gárdát feloszlató bírósági határozatot tűkön ülve váró ÁVH, tegnap közölte, hogy eljárást indítanak a tagtoborzások miatt. A Zsideszes civil szervezet, aki a szabadság téren akart velünk együtt tüntetni, már a helyszínen van. Miattuk nem mehettünk mi a szégyenemlékmű környékére, mert kellett nekik a placc. Tessék, itt vannak Rogán emberei:

Korábban írtuk: A rezsim magyarellenes politikai rendőrsége nem engedte megtartani a békésnek tervezett, minden törvénynek megfelelő szimpátiatüntetést, így végül új helyszínre jelentették azt be a szervezők.
Az időpont: 17:10.
Egy Fidesz-közeli egyesület keresztbe tett a hazafiaknak: kulturális rendezvényt jelentettek be a Szabadság térre, az ÁVH pedig  "természetesen" a nemzeti radikálisok kárára döntött, és telekürtölte a médiát, hogy nem lesz tüntetés. Pedig lesz.
Az új helyszín: Szent István tér (a Szent István Bazilika előtt)
A szervezők a Szent Korona Rádiónak elmondták: békés demonstrációra hívnak, de többféle tiltakozási módot fognak alkalmazni, ezért kérik, hogy mindenki vigyen vizet és ennivalót magával, mert elhúzódhat.
A Szabadság térre tegnap légvárat építettek a Fideszhez közeli egyesületet szimbolizálva, amit nem tud egy gyermek sem majd igénybe venni, mert lehetetlen bejutni a térre. Több utcányira is már csak lakcímigazoló kártyával engedik be az arra járókat. Azonban a Kossuth tér felől nyitva vannak a kordonok, és be lehet jutni.
A gyalogos forgalom elől az Erzsébet híd le van zárva. A  Szabadság hídon nem jár a villamos. Az ott posztoló pribékek a rádió tudósítója kérdésére elmondták, hogy a 2002. július 4-ei hídblokád évfordulója miatt van a nagy készültség. Mint ismeretes: hét évvel ezelőtt több hazafi, élükön Budaházy Györggyel, a szavazatok újraszámlálását követelve elfoglalta az Erzsébet-hidat, de a politikai elit - nem meglepő módon - cserbenhagyta őket.
A Lánchíd valamilyen más rendezvény miatt van teljesen lezárva. A rendőri készültség az összes hídon jelentős.
(SzKR nyomán, képek: Index)
Előzmények: