A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt hat személlyel szemben felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlete miatt - közölte a Heves Megyei Főügyészség.
A közlemény szerint a vádlottak - nők és férfiak - durva, a magyarokat súlyosan becsmérlő kifejezéseket kiabáltak, miközben Poroszlón sörösüvegekkel támadták meg egy zártkörű szilveszteri összejövetel résztvevőit. A vádlottak azért támadták meg a vendégeket az utcán, mert nem engedték be őket a rendezvénynek helyet adó vendéglőbe.
Zoom
A helyi család - szülők és két gyermekük - 2013 szilveszterén szeretett volna egy népszerű poroszlói vendéglőben fogyasztani, de nem engedték be őket zártkörű rendezvény miatt. Távoztak ugyan, de röviddel később, hajnali fél három körül - két fiatal nő társaságában - visszatértek, és már az utcán közeledve hangosan szidalmazni és fenyegetni kezdték az étterem előtt tartózkodó három vendéget, kifejezésre juttatva a magyarokkal szembeni ellenszenvüket - írta az ügyészség a vádirat alapján.
Az idősebb korú első- és másodrendű vádlottak a náluk lévő szatyorból egy-egy üveget vettek elő, amelyeket a fejük fölé ütésre emelve indultak a sértettek felé, akiket fiaikkal együtt bántalmaztak is: 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva ütötték és rúgták őket, sőt a harmadendű vádlott - a söröző ajtaját betörve - még akkor is utánuk ment, amikor megpróbáltak bemenekülni az épületbe.
A hat vádlott a bántalmazás során folyamatosan fenyegető, sértő szavakat kiabált, többek között azt, hogy "Meghaltok, magyarok!", valamint általánosságban, magyar mivoltukat hangsúlyozva a becsület csorbítására alkalmas jelzőkkel illették a sértetteket és felmenőiket - olvasható a közleményben.
A Füzesabonyi Járási Ügyészség valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottak esetében azt is indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a korábban rájuk kiszabott felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtását.
(HVG)