A Beatrice jobb napokat látott, az utóbbi években a cionista gennykanálisok kedvencévé vált frontembere a keresztények kiirtását propagáló Tilos Rádiónak is otthont adó bibsi drogtanya mellett tüntetett. Alkoholista Feró olyan hulladékokkal demonstrált és szólalt fel közösen, mint Bakács Settenkedő, tilosrádiós DJ-k, a droglegalizáló Németh Jutka (J+) vagy a szélsőséges, tehetségtelen Novák Péter (J+), aki egyebek mellett a Telaviv 2-n vezet cigányfajvédő, magyarrágalmazó műsort.


Feró a TelaViv2 Sztárok a jégen c. műsorában

Megjegyzés azon olvasóink számára, akik szerint a Ferót akkor sem szabad bántani, ha belép a Maszihiszbe vagy az SZDSZ-be, és Gyurcsótány Fletóról zeng dicsőítő áriát: Ocskay László kiváló tábornoka (brigadérosa) volt Rákóczinak évekig, fényes győzelmei voltak, vitézül harcolt a hazáért az osztrák zsarnokság ellen. De egyszer aztán, 1708-ban, a súlyosan elkefélt trencséni csata után átállt a labanchoz, hazája ellen vetette latba haditudományát, Bécs zsoldjában húzott magára osztrák ezredesi egyenruhát. Ám a végsőkig ellenálló kurucok legjobbjai Jávorka Ádám vakmerő, az ellenséges vonalak mögötti portyája során - ez volt Ocskay kedves műfaja is kuruc korában - végül 1710-ben elfogták. Az érthető törvényszéki ítéletet követően Érsekújvár piacán lefejezték, pedig a legendás brigadérosnak vitathatatlan érdemei voltak korábbról. Csakhogy normális társadalomban ez sem adhat felmentést az árulás alól.
Ma minden hagyományos európai, emberi és keresztény emberi érték lábbal tiprása a zsidó média által sugárzott "értékrend" része. Mi azonban ne engedjük szétzülleszteni magunkat, ne mentegessük soha az árulókat és gazembereket, még akkor sem, ha azok színleg, vagy valóban velünk is voltak korábban!
A pár tucat drogos, deviáns, buzeráns stb. szélsőséges a Kultiplex nevű hírhedt intézmény előtt tüntetett, ahol a zsidórasszista, állami pénzekből is finanszírozott Tilos Rádió állandó tevékenysége mellett két ízben is megrendezésre került a "Baszd meg a Karácsonyt!" fesztivál. Az antimagyar csürhe ugyanitt áhítatos zsidó rendezvényeket tartott, például valami Tubisvát nevű héberfesztivált, ahol a folyamatos kereszténymocskolással ellentétben a talmudista gyűlöletvallást népszerűsítették. Rendszeresek voltak a drogfogyasztást nyíltan hirdető és gyakorló összejövetelek is. A környéket összehányó raszta bibsigyerekek és a hasonszőrűek évek óta lehetetlenné teszik a lakók éjszakai nyugalmát. A korrupt ÁVH természetesen soha nem razziázott a Kultiplexben.
A tilosrádiós férgek "zenei" aláfestésével a kormány tévéjében (Pártkelte) is tevékenykedő szocionista kurzustollnok, Bakács Tibor álságos módon a hatalmat szidta, majd szokásos, zagyva nyálverését szokásos gitártöréssel koronázta meg.
 

Rombolni, azt tudnak, a falon a "kultúrájuk"
 

A gitár visszaütött: eleredt az orra vére


Együtt szívnak (Fényképek: Hírszerző)

Felszólalt a kollaboráns Feró is, aki kifejtette, van még remény (!), hogy a Kultiplex megmarad. Kedves nemzeti rendezvényszervezők, a jövőben ennek fényében mérlegeljétek, van-e helye az egykori rockernek köztetek, bár a kapzsivá vált, lezüllött áruló amúgy is már nem egyszer nyújtott csapnivaló teljesítményt hazafias rendezvényeken, sok-sok pénzért, csontig beb..va.
Nagy "zsidócsicska" Feró után a buzoid és Jordán-pozitív Novák Péter, a kormány másik agitátora sipákolt az "alternatív kultúra" "nehéz" helyzetéről. Valóban "elnyomják" a deviánsokat, a Tilos Rádió "lázadói"  például különféle szocionista tévékben, rádiókban, minisztériumokban, a T-comnál is tevékenykednek, gyakran közpénzből. Ha pedig a Kultiplexet be is csukják, lesz elég más helye a drogosoknak. Nem indult ellenük ügyészségi eljárás a keresztények kiirtásának hirdetése miatt sem, állami apanázst is húznak, és az adó betiltásától sem kell tartaniuk a gyűlölködő zsidóknak.
Az ÁVH a szélőséges demonstráció részvevőit nem igazoltatta, nem állította elő, és nem vetette alá őket drogtesztnek, noha az eredmény borítékolható lett volna.
Libényi - Kuruc.info