Lezárta a kivizsgálást, és nem indított bűnvádi eljárást, illetve nem emelt vádat a gyergyószentmiklósi ügyészség azon gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségiek ellen, akik Wass Alberthez kapcsolódó rendezvényeket szerveztek az év elején.
A kivizsgált személyek közül néhányan sajtótájékoztatón számoltak be tapasztalataikról kedden Gyergyószentmiklóson. Elmondták, valamennyien az elmúlt napokban kaptak levelet az ügyészségtől, melyben a nyomozás lezárásáról tájékoztatták őket. A Wass Albert írói munkásságát felidéző eseményeket szervező értelmiségiek úgy vélték, a hatóságok esetükben visszaéltek a hatalmukkal.
Árus Zsolt, az egyik kivizsgált személy az MTI-nek elmondta, a sajtótájékoztató által rá szerették volna irányítani a figyelmet a hatósági túlkapásokra. Hozzátette, a kézbe kapott ügyészségi dokumentum megállapítja, hogy bűncselekmény hiányában zárják le a vizsgálatot.
Árus Zsolt elmondta, a dokumentum alapján arra következtet, hogy az ügyészség lehallgatásokat is eszközölt az ügyben, ezért szándékában áll kérni az ügy felülvizsgálatát, és a túlkapások megállapítását.
Irinel Crudu ügyész, a gyergyószentmiklósi ügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, az ügyészség hivatalból indított kivizsgálást négy gyergyói ügyben. Azt vizsgálta, hogy az események a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény hatálya alá esnek-e. A kivizsgálás során tanúkat hallgatott meg, bizonyítékokat tanulmányozott. Irinel Crudu – aki maga vezette a kivizsgálásokat – hangsúlyozta, az érintettek megtámadhatják a most közölt ügyészségi dokumentumokat.
Kisné Portik Irén és Selyem Antónia ellen azért indult bűnvádi eljárás, mert január 8-án, Wass Albert születésének a 105. évfordulóján megemlékezést tartottak a helyi művelődési házban az íróról. A gyergyócsomafalvi Borsos Géza ellen azért indult nyomozás, mert a Borsos Miklós képzőművész emlékére tartott január 26-i csomafalvi rendezvényen egy Wass Albert-regényrészletet is felolvastak. Árus Zsolt ellen azért indult ügyészségi kivizsgálás, mert két társával együtt február 15-én a városháza tanácstermében Wass Albert-felolvasóestet szervezett, és azért is, mert segédkezett abban, hogy március 3-án Gyergyószentmiklóson is bemutassák a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Mustármag című előadását. Az előadás Kulcsár-Székely Attila színművész Wass Albert művei alapján összeállított egyéni estje. Utóbbi ügyben az ügyészség a szervezésben szintén részt vállaló Kéménes Lóránt tűri plébános szerepét is vizsgálta.
(MTI nyomán)