Lengyel-magyar közös nyilatkozat:
Mint Lengyelország és Magyarország nemzeti mozgalmainak, a Ruch Narodowy-nak és a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak a képviselői, közösen szólítjuk fel kormányainkat, hogy közös erővel, a kül- és nemzetpolitikai eszközök összehangolásával lépjenek fel haladéktalanul az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek, a lengyel és magyar közösség védelmének érdekében. Mozgalmaink számára a nemzeti érdekeink érvényesítése elsődleges szempont, amely az ukrajnai válság eszkalálódása idején a határainkon túl élő, nemzetünk részét alkotó testvéreink védelmét jelenti.
Amint az a Tusk-, illetve Orbán-kormány nyilatkozataiból, a legutóbbi budapesti V4-es ülések sajtóanyagaiból világosan kiderül, kormányaink képtelenek a brüsszeli álláspontot meghaladni az ukrajnai helyzet értékelésében, kizárólag az európai integrációtól remélik az Ukrajna területén élő őshonos kisebbségek biztonságát és sorsának javulását, ezzel a nemzeti érdekérvényesítést feláldozzák az eurofederalizmus oltárán. Kormányaink minimalista hozzáállását elutasítjuk, mert ez a válság messzemenő következményekkel járhat az Ukrajnában élő lengyel és magyar kisebbség számára.
Eközben az ukrán miniszterelnök lemondása következtében elindult a hatalomváltás, és az alkotmányban szabályozott folyamat alapján az új kormánynak két hónapon belül fel kell állnia. Ezen időszak alatt külszolgálataink nem maradhatnak passzívak, különös tekintettel arra, hogy az Ukrajnában most terjedő forradalmi hullám következtében olyan, az ukrán etnikai sovinizmus politikai hagyományaihoz kapcsolódó jelképek és személyek egyre növekvő népszerűsége figyelhető meg, akik és amelyek tragikus nyomot hagytak az újkori történelemben, különösképpen az etnikai kisebbségek iránti viszonyt illetően.
Kormányainktól elvárjuk, hogy a jövőbeli ukrán kormányzat összetételétől függetlenül, határozottan lépjenek fel a következő célok elérése érdekében: Ukrajna ne részesítse hivatalos tiszteletadásban a politikai bűnöző Stepan Bandera emlékét; tartsa hatályban a 2012-ben elfogadott nyelvtörvényt; növelje a kisebbségi nyelvoktatás állami támogatását; Ukrajnában élő nemzettársaink számára biztosítsa a társadalmi és kulturális tevékenységhez szükséges infrastruktúrát.
A Ruch Narodowy és a Jobbik Magyarországért Mozgalom felszólítja a lengyel és a magyar kormányt, hogy a leghatározottabban álljanak ki az nyugat-ukrajnai lengyel és a kárpátaljai magyar nemzet közösség védelme érdekében, az ukrajnai rendezés során pedig követeljék az ország területén élő lengyelek és magyarok legszélesebb körű önrendelkezésének biztosítását!
Szávay István (Jobbik, a Nemzetpolitikai Kabinet vezetője)
Gyöngyösi Márton (Jobbik, a Külügyi Kabinet vezetője)
Witold Tumanowicz (Nemzeti Mozgalom, a Döntéshozó Tanács tagja)
Artur Zawisza (Nemzeti Mozgalom, a Döntéshozó Tanács tagja)