Erdély legnagyobb nemzeti tábora, az EMI-tábor idén augusztus 5-9. között kerül megszervezésre. Szerdától vasárnapig tartó koncertsorozattal és változatos programkínálattal várják a Gyergyószékre látogatókat, de már a nulladik, keddi napon megnyílik a fesztivál kapuja.
Zoom
A borzonti kempinget elhagyja ugyan, de a tábor továbbra is Gyergyószentmiklós vonzáskörzetében marad, ezúttal a 3-as kilométerkőnél lesz megtartva. A régi-új helyszín festői környezete és a városhoz való közelsége ideális táborozóhellyé teszi a kempinget, azonban a szervezők elmondása szerint nem kis feladat előtt áll a csapat a tábor újjáépítését illetően.
Zoom
„Nagy befektetés lesz ez számunkra, azonban bízunk benne, hogy a sokak számára kedvesebb Gyergyószentmiklós melletti kempinget otthonosnak érzi majd mindenki. Mi mindenképp ezen dolgozunk” – tette hozzá Sorbán Attila Örs, a 11. EMI-tábor főszervezője az önkéntes csapat április 17-19. között tartott szervezői gyűlésén. A szervezők ugyanakkor arra vonatkozó elképzeléseket is megfogalmaztak, hogy szeretnék, ha a tábor megtartaná családias fesztiválhangulatát, ennek érdekében pedig a helyszín kialakításakor nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a tábori közösséget összekovácsoló programok és a barátságos közeg kialakítására.
(Kuruc.info)