Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség kérészéletű alelnöke tegnap Facebook-oldalán osztotta meg meglátásait a legnagyobb délvidéki párt aktuális irányáról. Ehelyütt a terjedelmesebb írásból pár rövidebb részletet ragadunk ki.

Pásztor István - magyar érdekek elárulásából jeles
Nehezen viselik Pásztorék is az eltérő véleményeket, folyamatosak a cenzúrázásig jutó összeütközések a kulturális élet és a sajtó szereplőivel, a nyilvánvalót erősíti meg a mostani bejegyzés is.
Hónapokra visszamenőleg, folyamatosan azt az álláspontot képviseltem, hogy a vajdasági magyar közösség legerősebb politikai szervezete nem engedheti meg magának, hogy konfliktusban legyen jelentős magyar intézményekkel, azok vezetőivel, munkatársaival.
Hogy szemben álljon a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával, a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanáraival, a Magyar Szó számos munkatársával, a Magyar Tanszék tanáraival, a Népkör Magyar Művelődési Központtal, a Zentai Kertészettudományi Karral, a Szabadkai Rádióval, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetével...
Régi program az autonómia kérdése, de ha a tettekről van szó, akkor a legnagyobb, leginkább polkorrekt határon túli magyar szervezetek többször bizonyították már, hogy saját pecsenyéjük sütése érdekében és gyávaságból készek a megalkuvásra. Az VMSZ ebben is élmunkás.
A vajdasági autonómiával kapcsolatos korábbi határozott kiállásunk is eltűnt. Belgrádban is, Újvidéken is. Úgy tettünk, mintha nem látnánk, hogy a szemünk előtt erodálódik Vajdaság megmaradt autonómiája is.
A kormányzati szerepvállalásunknak az elmúlt fél évben nemigen volt kézzelfogható eredménye. A 2015-ös évben egyetlen olyan kulcsfontosságú kérdés sem oldódott meg, amely része a koalíciós megállapodásnak. Ezzel is szembesülni kell.
Aki nem haver, az csak a kampány során számít. A helyi családi vállalkozások helyett a mutyitáblázat csókosai között osztottak szét 11 milliárdot. Ez Vargánál is kivágta a biztosítékot.
A tisztújító közgyűlés utáni napon kirobbant botrány súlyosan megtépázta a VMSZ tekintélyét. És szervezeten belül is számos kérdést vetett fel. Mindenekelőtt azt, hogy a VMSZ Elnöksége sohasem látta, sem a Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégia végleges verzióját, sem az ominózus táblázatot is tartalmazó Akciótervet.
Számomra hitelességi kérdés az, hogy csak a választási kampányban számítunk a magyar közösség tagjaira vagy a mindennapi életben is. Azok a kisvállalkozók közül, akinél én jártam a 2014-es választási kampányban, népszerűsítendő a gazdaságfejlesztési programot, egyetlenegy sem található a táblázatban. Pedig azok kivétel nélkül olyan kis családi vállalkozások voltak, amelyek tulajdonosai itt tervezik saját és családjuk a jövőjét.
Mindezek alapján nem csoda, hogy narancsos vezetőink miért óvják a széltől is a fő felelős Pásztor István VMSZ-elnököt: egyívású velük. Nem mintha ez egy percig is kérdéses lett volna.
(Kuruc.info)