A nagyváradi törvényszék is reklámzászlónak tekinti a székely lobogót – derül ki a Tőkés László európai parlamenti képviselő által kezdeményezett perben született jogerős ítéletből.
Pénteken közzétett végleges ítéletében a váradi fellebviteli fórum elutasította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének a városi bíróság korábbi verdiktje ellen tett fellebbezését.
Tőkést tavaly augusztusban szólította fel a nagyváradi helyi rendőrség, hogy távolítsa el Kálvin utcai EP-irodájának erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, melyet a hatóság reklámzászlónak minősített.

Elnézték, a másik a reklámzászló
A Nagyvárad polgármestere és főépítésze nevében kiállított szabálysértési jegyzőkönyv felszólította az EP-képviselőt, egy héten belül „semmisítse meg a reklámzászlót", mivel kitűzésére nem kért és kapott engedélyt az önkormányzattól, megsértve ezzel a hirdetési eszközök engedélyezését és kihelyezését szabályozó 2013/185-ös számú törvényt. Az önkormányzatnak alárendelt rendőrség 30 ezer és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezett kilátásba, ha az EP-képviselő nem enged a felszólításnak.
A volt református püspök ezt a jegyzőkönyvet támadta meg a bíróságon. Idén januárban kihirdetett ítéletében azonban a nagyváradi bíróság elutasította Tőkés keresetét. Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje az alapfokú ítélet kihirdetésekor a Krónikának úgy nyilatkozott, ha Romániában jogerősen is elveszítenék a pert, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak jogorvoslatért.
„A strasbourgi bíróság joggyakorlata alapján kizárt, hogy ne a mi javunkra szülessen ítélet, de ez komoly tandíjba fog kerülni Romániának" – jelentette ki lapunknak a marosvásárhelyi ügyvéd.
Egyébként a nagyváradi a második olyan eset, amikor a reklámzászlókra vonatkozó jogszabály alapján próbálják eltávolíttatni a székely zászlót. Tavaly októberben a marosvásárhelyi bíróság eltörölte azt a bírságot, amelyet a marosvásárhelyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) rótt ki a reklámzászlónak minősített székely zászló kitűzése miatt.
A marosvásárhelyi bírák részben elfogadták az EMNT panaszát, a bírságot megrovásra enyhítették. Az EMNT fellebbezett a döntés ellen, amely – megítélése szerint – azt jelzi, hogy a bíróság is reklámzászlónak tekinti a székely zászlót.
(Krónika)