A DélHír számolt be a helyi taxisok kiváló üzleti érzékéről:
Az egyik ismerősöm mesélte, hogy - miután leszállt a buszról a szabadkai pályaudvaron - gyorsan el kellett volna jutnia egy külvárosi helyre. Nagy időzavarban volt, mert a busz, amellyel Újvidékről érkezett, késéssel futott be a szabadkai állomásra. Mint mondta, szinte életbevágóan fontos munkaügyben várták a társai. Ezért úgy döntött, taxiba ül, hátha még időben odaér az összejövetel helyszínére.
A pályaudvar közvetlen közelében pár taxiegyesület tizenegynéhány járműve áll (pontosabban állt) az utasok rendelkezésére. Ismerősömtől azonban - magyarázat nélkül - minden taxis megvonta a szolgáltatást.
Nem maradt más hátra, felhívta az egyik városközponti taxiegyesület székhelyét, ahonnan ugyan kiküldtek egy kocsit, de ezzel számára drága negyedórát veszített. Megkérdezte az őt fuvarozó taxistól, vajon sztrájkolnak-e a buszpályaudvar környékén dolgozó kollégák, akik egyszerűen nem hajlandóak utasokat szállítani.
"Nem sztrajkolnak, csak várják a tálibokat, akiknek köszönhetően a múltkori erőteljes hullám alatt szó szerint meggazdagodtak. Most újra nagy számban érkeznek a tálibok. A taxisok egy részét már egyáltalán nem érdekli a helyi lakosság szállítása" - hangzott a válasz.
Az eset pár napja történt.
A szabadkai önkormányzat pedig semmit sem tesz az említett jelenség ellen. Ezzel a magatartásukkal a városatyák közvetve támogatják az illegális bevándorlást.
K.P.