Az európai parlamenti képviselő ismét védelmet kért Magyarországtól és a nemzetközi közösségtől maga és az erdélyi magyar közösség számára egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét betöltő politikus kijelentette: immár az antiszemitizmushoz és a cigányellenességhez fogható méreteket ölt a magyarellenesség, melynek "kimeríthetetlen forrásai vannak Romániában".
Példaként a székely szabadság napja marosvásárhelyi tiltakozásán részt vevőkre kirótt bírságokat, a székely szimbólumok elleni folyamatos zaklatásokat, és a székelyföldi városok polgármesterei ellen indított ügyészségi eljárásokat említette.
A "magyarellenesség tiszta eseteiként" vette azonban számba azt is, hogy a bukaresti törvényszék elutasította a kártérítési keresetét a Securitate kommunista politikai rendőrség volt tisztjeivel szemben, akik hazaárulónak és kémnek nevezték egy tévéadásban, valamint azt, hogy Klaus Iohannis államfő visszavonta a román állami kitüntetését.
Úgy vélte: a becsületbírósági előterjesztés, amely alapján az államfő eljárt, a Ceausescu-diktatúrát idéziő dokumentum.
Victor Ponta volt román miniszterelnök korábban azért kezdeményezte az 1989-es rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott Románia csillaga kitüntetés visszavonását, mert Tőkés azt szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi státust" az erdélyi magyarság fölött.
Tőkés László ugyan más szavakat használt most mint a 2013-as tusnádfürdői beszédében, de ezúttal is politikai védelmet kért az erdélyi magyarság és maga számára Magyarország és a nemzetközi közösség részéről.
Az EMNT elnöke emellett úgy vélte, rossz szolgálatot tesznek az erdélyi magyarságnak a korrupt magyar politikusok.
Hozzátette, szükség van az erdélyi magyar pártok összefogására, de ehhez előbb a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) meg kell szabadulnia a korrupt politikusaitól. Példaként az RMDSZ Bihar megyei vezetőit említette, akiknek az Ady-központra nyújtott magyar állami támogatás egy részének eltulajdonítását rótta fel.
A sajtótájékoztatón részt vevő Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke a magyar politikusok korrupcióját is a magyarellenes megnyilvánulások közé sorolta.
"Ez ugyanolyan jóvátehetetlen károkat okoz a magyar közösségnek, mint a román hatóságok megnyilvánulásai" - jelentette ki a politikus.
(MTI)