A gyulafehérvári székesegyházban, díszes szarkofágban helyezik el Márton Áron földi maradványait, hogy könnyebben leróhassák tiszteletüket a hívek Erdély egykori római katolikus püspöke előtt – nyilatkozta Potyó Ferenc pápai prelátus.
Zoom
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke elmondta, hogy a mártír püspök testét – mely eddig a székesegyház alatti kriptában volt elhelyezve – csütörtökön exhumálták, a folyamatnál maga is jelen volt.
Elmondása szerint az érsekség az egykori püspök személyét övező nagy tisztelet miatt döntött úgy, hogy Márton Áron földi maradványait előkelőbb helyen, a székesegyházban helyezi el egy szarkofágban. A hívek ugyanis nagy számban rótták, róják le tiszteletüket a mártír püspök földi maradványai előtt, ami a szűkös kriptában nehézkesnek bizonyult, így az elköltöztetéssel könnyebbé válik a tisztelettevés a Gyulafehérvárra érkező zarándokok számára.
Pompa és felhajtás nélkül
Márton Áron csütörtökön exhumált testét egy rézkoporsóba tették, majd szerény körülmények között, „minden pompa és felhajtás nélkül” a következő hetekben helyezik el az addigra elkészülő szarkofágba, melynek költségeit a magyar kormány állja, mesélte Potyó Ferenc. Az általános helynök hangsúlyozta, hogy amíg nem kerül sor a mártír püspök boldoggá avatására, földi maradványokról beszélhetünk, Márton Áron mumifikálódott, de jó állapotban megmaradt teste csupán a boldoggá avatás után tekinthető ereklyének.
A földi maradványok áthelyezését követő ünnepségre szeptember 29-én, Szent Mihály napján, a székesegyház búcsúján és egyben Márton Áron halálának 36. évfordulón kerül sor. Az ünnepi eseményre, melyet az apostoli nuncius celebrál, a romániai püspöki kar, a testvéregyházak és a magyar kormány képviselőit is meghívják, az ünnepség programját a napokban érseki körlevélben közlik a hívekkel, akiket szintén várnak Gyulafehérvárra. Ez alkalomból kerül sor a papnevelő intézet ünnepélyes tanévnyitójára is.
Folytatódik az emlékév
A szeptember 29-i gyulafehérvári ünnepség egyébként része a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága által tavaly meghirdetett Márton Áron-emlékév programjainak. A 2015. december 24-én indult és 2016. december 24-én záruló rendezvények között jubileumi konferenciák, rendhagyó történelemórák és fiataloknak szóló vetélkedők szerepelnek.
Az emlékév meghirdetésekor Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Márton Áron erdélyi püspök személye nemcsak az erdélyi katolikusokhoz, hanem minden magyarhoz köthető, és bármely felekezethez tartozó ember példaképe lehet. Az emlékév azért indult december 24-én, mert 1938-ban ekkor nevezték ki Márton Áront Erdély püspökévé. Az elmúlt hétvégén, augusztus 28-án, születésének 120. évfordulóján szülőfalujában, Csíkszentdomokoson tartottak konferenciával egybekötött emlékünnepséget. Az emlékév világi fővédnöke Áder János magyar köztársasági elnök, egyházi fővédnöke Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. A programok finanszírozására a magyar kormány 80 millió forintot különített el.
Újabb zarándoklat Márton Áron nyomában
Idén már 11. alkalommal szervezik meg azt a hagyományosnak számító háromnapos zarándoklatot, amely Márton Áron egykori püspök életének legfontosabb állomásait járja be. A szeptember 7–9. között zajló zarándoklatot ezúttal is Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa vezeti. A programban minden nap központi helyet kap a közös imádság és a szentmiseáldozat, amelyet Márton Áron püspök boldoggá és szentté avatásáért ajánlanak fel. A szervezők szerint a mostani zarándoklaton egyedi élmény/esemény várja a résztvevőket.
A zarándoklat Csíksomlyóról indul, ahonnan Márton Áron szülőfalujába, Csíkszentdomokosra vezet, és Gyergyószentmiklós, Gyergyóditró, Szászrégen érintésével érkeznek meg a hívek a börtönévek helyszínére, Máramarosszigetre. Innen Kapnikbánya és Dés érintésével Márton Áron püspökké szentelésének helyszínére, Kolozsvárra vezet az út, majd a püspöki székhelyre, Gyulafehérvárra látogatnak a zarándokok.
(Krónika nyomán)