Evakuálni kellett pénteken a felvidéki Párkány lakótelepének egyik utcáját, mert a közelben lévő szántóföldön négy működőképes, második világháborúból származó, szovjet gyártmányú bombát találtak – közölték a felvidéki médiaforrások.
A helyszínre lakossági bejelentés alapján még csütörtökön szálltak ki a rendőrség tűzszerészei, akik először két kézigránátot és egy tüzérségi lövedéket találtak a Terasy lakótelep közelében lévő szántóföldön, majd miután fémdetektorral átvizsgálták a környéket, további négy – működőképes –, mintegy 100 kilogrammos bombára leltek. A rendőrség jelentése szerint ez az egyik legnagyobb hasonló háborús „lelet” a fiatal ország történetében.
A második világháborús hadianyagra a ma7.sk felvidéki magyar hírportál információi szerint egy elkóborolt kutyáját kereső gazdi talált rá, értesítette a rendőrséget, amely péntekre virradóra lezárta a helyszínt.
A nap folyamán látnak hozzá a bombák elszállításoz és hatástalanításához. Mivel a helyszín közel van az említett párkányi lakótelephez néhány családot evakuálni kellett. A tervek szerint még a nap folyamán visszatérhetnek otthonaikba.
Pénteken Berlinben az egész főpályaudvar környékét lezárták és kiürítették egy építkezésen talált, mintegy 500 kilogrammos, ugyancsak a második világháborúból megmaradt bomba miatt.
(MTI nyomán)