Egy magyargyűlölő ukrán weboldal elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak nevét és címét – jelentette szombaton az UNIAN ukrán hírügynökség.
A hazug Mirotvorec (Béketeremtő) nevet viselő ukrán portál a Facebookon is értesítette arról a követőit, hogy a Csisztiliscse (Tisztítótűz) nevű adatbázisában rögzítette az első öt kárpátaljai személy adatait, akik második (magyar) állampolgárság megszerzésével - szerintük - törvénysértést követtek el.
Zoom
A magyar határrevízió (most éppen sajnos nem létező) rémével riogatnak az ukrán közszolgálati tévében 2017 nyarán - ha tudnák szegények, hogy ha nem egy 1941-es térképet gugliztak volna ki, még nagyobb lenne a veszély...
Mindnyájan kárpátaljai önkormányzati vezetők vagy képviselők, közülük háromról fényképet is közzétettek. A Mirotvorec megadta azt, hogy mikor születtek, melyik településen laknak, illetve egy személy esetében az utca neve is szerepel.
“Feltettük a Csisztiliscsébe Ukrajna alkotmányának és állampolgársági törvényének első öt megsértőjét. Megerősített minden adat a megjelölt ukrán állampolgárok törvénytelen magyar állampolgárságának birtoklásáról” – közli a soviniszta Mirotvorec a Facebookon.
Az előzményekhez tartozik, hogy az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán közzétett egy videofelvételt, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek a beregszászi magyar konzulátuson. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter még aznap közölte, hogy nem zárja ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását. Péntek este egy rádióinterjúban ezt azzal egészítette ki, hogy Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza őt. Közölte: a tervek szerint szeptember 26-án tárgyal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel az ügyről New Yorkban. Ez nem konzuli, hanem politikai ügy – idézte a minisztert az UNIAN hírügynökség.
A magát függetlennek hazudó Mirotvorec olyan emberek adatait viszi fel az adatbázisába, akik szerinte Ukrajna ellenségei, és veszélyeztetik az ország biztonságát. Több esetben a feltüntetett személyek neve mellett szerepel a “hazaáruló” minősítés.
A weboldal 2015 áprilisában közzétette Olesz Buzina író és újságíró, illetve Oleh Kalasnikov oroszbarát parlamenti képviselő adatait is. Néhány napra rá mindkettejüket megölték. Miután újságírók adatai is felkerültek a honlapra 2016 júniusában a G7-tagországok kijevi nagykövetei közös közleményükben arra szólították a weboldal működtetőit, hogy távolítsák el a sajtósok személyes adatait. Másnap Petro-Walzman Porosenko "ukrán" elnök sajtótájékoztatóján elítélte az adatközlést, de hangsúlyozta, hogy rendkívül korlátozottak a lehetőségei, hogy befolyást gyakoroljon a Mirotvorecre.
(MTI nyomán)
Előzmények: