Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-ötéves börtönbüntetésre ítélte "terrorizmusért" a román legfelsőbb bíróság, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Jogorvoslati kérésüket arra alapozták, hogy olyan tettért ítélték el őket, amelyet a román büntetőjog nem tartalmaz. A vádhatóság képviselője ezt megalapozatlannak minősítette. A bíróság határozata jogerős.

Talán sokan voltak, akikben még, ha őrlángon is, de pislákolt a remény lángja. Bíztunk abban, hogy talán mégsem szólhatnak bele mindenbe az állami szervek. Szerettük volna azt hinni, hogy valahol van egy határ, ahol már a jog, az igazság olyan erős alapokon áll, hogy azt a hatalmi érdekek nem tudják elmozdítani.

Mit tehettünk volna mi, naiv emberek? Rátámaszkodtunk tehetetlenségünk mankójára, a reményre, azzal a sóhajjal, hogy hátha.

Sajnos nem úgy történt, ahogy azt az igazság megkívánta volna, pedig még arra is gondoltunk, hogy vannak, akik lassan 30 éve már ott viaskodnak értünk, talán ennyi idő után ismernek minden ajtót, és tudják, hogy melyik hová nyílik, és, hogy hányat kell rajta kopogni, hogy bebocsájtást nyerjen az illető. Gondoltunk erre is, hiszen valójában ez a rendszer így működik, mindenki ott áll a piramis valamelyik szintjén, és a szintek között pénzzel, jó ismerőssel, rokon által lehet mozogni. És mindennek a tetején ott van a SRI, közismertebb nevén Securitate.

Így működik ez a magát jogállamnak nevező ország. Napi szinten hazudnak a szemünkbe, és ha netán nyugat fele fordulnánk segítségért, ott is zátonyra futunk, mert a gazdasági, politikai érdekek mentén lehet nyugodtan nem jogállam lenni, bebörtönözni, lopni, csalni, megfigyelni.

Beke István és Szőcs Zoltán börtönben maradnak, az elnyomás és a hatalmi visszaélés börtönében. Vannak, akiknek ez jó, vannak, akik úgy tesznek, mintha nem lenne jó, de közben...

És még mindig mi vagyunk azok, akik nem fejezhetik be a mondatot, még mindig mi vagyunk azok, akik a nagy szabadság és demokrácia korában csak suttogunk, mert kitudja ki van a vonal túlsó végén. A kérdés még mindig az, hogy mi mit tegyünk. Emlékezzünk és emlékeztessük mindazokat, akik azt ígérték, hogy lépni fognak az ügyben! Nagyon meg kellene tenni végre az ígért lépéseket, persze tisztelet a kivételeknek.

Kitartás fiúk, férfiak, férjek, apák, barátok...