Az ötlet két PSD-s szenátor fejéből pattant ki, és sürgősségi eljárással fogadtatnák el a parlamentben. Az indoklás durva provokációkat tartalmaz - írja a Főtér.ro.
Zoom
Serban Nicolae (fotó: InquamPhotos/Octav Ganea)
A revizionizmussal és a trianoni diktátum megítélésének szándékos torzításával indokolja a Szociáldemokrata Párt (PSD) két szenátora, Titus Corlatean és Serban Nicolae azt, hogy ünnepnappá nyilvánítanák június 4-ét. Ráadásul olyan fontosnak tartják a kezdeményezésüket, hogy sürgősségi eljárással vinnék át a parlamenten az erről szóló törvénytervezetet.
A szenátus honlapján elérhető a tervezet szövege és indoklása is. A törvény arra kötelezné az országos hatóságokat, illetve a helyi és megyei önkormányzatokat, hogy kulturális, oktató jellegű vagy tudományos eseményekkel járuljanak hozzá "a trianoni békeszerződés jelentőségének tudatosításához", ugyanakkor függesszék ki Románia zászlaját. A közszolgálati rádiókat és televíziókat pedig arra utasítanák, hogy tematikus műsorokkal készüljenek erre a napra.
Az indoklásban olyan kijelentéseket tesznek, melyek minimum provokációnak számítanak Magyarországgal szemben. Először ismertetik a diktátum aláírásának körülményeit és a történelmi tényeket, majd azt ecsetelik, miért fontos ez a román nemzet számára.
A trianoni diktátum szerintük nemcsak jogi értelemben
adta "vissza" Erdélyt az "anyaországnak", Romániának,
hanem megerősítette azokat a politikai és társadalmi jogokat, melyek megillették az Erdélyben többséget alkotó románságot. Továbbá úgy vélik, a "békeszerződés" a jelenlegi európai geopolitikai valóság fontos eleme, és azért van szükség a megünneplésére, mert az elmúlt időszakban "kísérletek történtek a békeszerződés jelentőségének torzítására".
A törvénytervezet előzménye, hogy a román külügyi tárca múlt héten zokon vette, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a diktátum 100. évfordulóját.
Serban Nicolae a PSD kongresszusán is trianonozott egyet:
Fontos centenárium következik, 1919-ben a román hadsereg átkelt a Tiszán, hogy felszabadítsa Magyarországot a bolsevizmus veszélye alól, és a magyar lakosság tiszteletével hét hónap után visszatért, mert soha nem voltunk agresszor állam. 1920-ban a Trianoni Szerződést fogjuk ünnepelni. Ezek a dolgok arra köteleznek, komolyan elgondolkozzunk azon, hogy a száz év múlva élő generáció megünnepli vagy megemlékezik az újabb centenáriumról.